KÖZLEMÉNY MŰSOR-VÁLTOZÁSOKRÓL!

Tisztelt Színházbarát Érdeklődők, Kedves Közönségünk!

A világban kialakult veszélyhelyzet okán hozott központi intézkedések ismeretében társulatunk is a közeljövőt illető felelős döntéseket hozott.

Ennek értelmében a már meghirdetett soron következő három előadásunkat, nevezetesen

  • Slágerturmix – VDSZ Székház (2020. március 14.)
  • Görgey Gábor: Nyugalmas ház – LÁNG Művelődési Központ (2020. március 22.) valamint a
  • Zilahy Lajos: A házasságszédelgő & Pesti konyha – Sülysáp (2020. március 27.)

bizonytalan időre elhalasztjuk.

Terveink szerint a megnevezett fellépéseinket egy későbbi időpontban természetesen megtartjuk.

Mindennemű változásról e felületen időben tájékoztatást adunk minden kedves érdeklődőnek.

A VASÁRNAP DÉLUTÁNI MATINÉ  megvásárolt jegyei és bérletei egy a későbbiekben közzétett időpontokra továbbra is érvényesek.

Megértésüket megköszöni a

HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULATA