MŰVEI ÁLLJÁK AZ IDŐT

2022. január 09.

Én nem ismertem személyesen Radványi Ervint, s ezt őszintén sajnálom. Az a szatirikus látásmód, ami az ő műveit jellemzi, nagyon közel áll hozzám, s ha személyes ismerősök vagyunk, bizonyára nagyon jóízű beszélgetéseket folytatunk nemcsak a műfajról, írásról, irodalomról, hanem bármiről, hiszen az a közös szemüveg, amin keresztül ránéztünk a világra, erre garancia lett volna.

Nem ismertem személyesen, de ismertem. Ez látszólagos ellentmondás, de megmagyarázom. Egy író, egy alkotóművész, az alkotásaiban mindent elárul magáról. Kifecseg olyan titkokat is, amit még a legjobb barátjának sem mondana el. Ez alapján állíthatom, hogy ismerem őt. A legendás „Andaxin kora” által, s a Hevesi Sándor Színtársulat „Az élet, mint olyan” című előadása által.

Szerintem két dolog kell ahhoz, hogy valamire ráakaszthassuk a klasszikus jelzőt. Az egyik a megírt mű időtállósága, a másik az azt előadó művész színészi hozzáadott értékének a minősége.

A mi esetünkben a Mester írt egy olyan művet, amelyet ugyan egy adott helyzet inspirált, de olyan általános emberi gyarlóságokat, történéseket, figurákat mutat fel, amelyek bármely korban időszerűek. A közös élmény, mely átöröklődik nemzedékről-nemzedékre, aktivizálható a mű aktualizálásával, s az új befogadók számára is a reveláció erejével hat. (Ez olyan tudományosra sikeredett, hogy már én se értem!) Egyszerűbben. Amin akkor nevettünk, azon ma is nevetünk. Radványi Ervin ilyeneket írt.

De ha már az Andaxin korát említettem. Méltatlan dolog lenne Radványi Ervin munkásságát leszűkíteni erre a monológra. Az életmű sokkal tartalmasabb, mélyebb, értékesebb. Ám vitathatatlan, hogy talán, általa lett országosan ismert, népszerű, ez a produkció őrződött meg leginkább a kollektív kulturális emlékezetben, vált a magyar kabaré históriájának, a humor történetének elengedhetetlen részévé.

Ez tehát az egyik dolog. A másik pedig az, hogy a korszak, mára méltatlanul elfeledett, kitűnő színművésze, Horváth Tivadar, hozzáadta a zsenialitását. Nem példa nélküli – a pesti kabaré történetében sem – az ilyen „nyerő páros”. A teljesség igénye nélkül említem Zágon István írását a „bájgli”-ről, Benedek Tibor emlékezetes tolmácsolásában, vagy Szilágyi György „Hanyas vagy?” című monológját a szintén korszakos színész, Kálmán György előadásában.

A Hevesi Sándor Színtársulat adja a legjellemzőbb példáját annak, hogy Radványi Ervin művei aktuálisak és sikeresek napjainkban is. Amatőr színtársulat praxisában nem oly gyakori, hogy egy produkció tizenhat előadást érjen meg. Úgy, hogy simán van benne még, minimum, ugyanennyi. Ha valaki arról szeretne meggyőződni, hogy jó író volt-e a Mester, s szán rá másfél órát, a Társulat előadásából megtudhatja, hogy igen. Nagyon jó író volt. S a Hevesi kollektívája tesz arról, hogy ezt minél többen megtudják, s Ervin bátyánk művei ne merüljenek feledésbe.

Az év első próbáját (Január 11-én) megtisztelte jelenlétével Radványi Dorottya, Radványi Ervin lánya, aki köszönetet mondott a Társulatnak, édesapja alkotói emlékének gondozásáért, s akivel nagyon jó hangulatú beszélgetést folytattak a próba résztvevői.

Hámori István Péter

RADVÁNYI ERVIN EMLÉKEZETÉRE

2021. november 06.

“Az élet mint olyan…” című nagy sikerrel játszott műsorunk szerzője, RADVÁNYI ERVIN, életének 90. esztendejében elhagyott bennünket.

Radványi Ervin
(1931. szept. 21. Budapest – 2021. november 3. Budapest)

Száraz, életrajzi adatok

Író, szerkesztő, műfordító, humorista.

1955-ben nyert műfordítói diplomát. Az Európa Kiadó (1955-71), majd a MTV szerkesztője (1972-1996). Később ugyanott. rovatvezető, főszerkesztő. Novellái tárcái, szatírái 1966 óta jelennek meg. “Tizenkettedik Priusz” c. szatirikus. folytatásos regényét 1982-ben közölte a Magyar Nemzet. Ironikus szemléletmóddal alkotott, olvasmányos és mulatságos groteszkjei új színt jelentenek az irodalmi humor palettáján. „Andaxin kora” című rádiómonológja, Horváth Tivadar előadásában a műfaj szenzációjának számított. Hasonló nagy sikert aratott Mezei Mária, a szerző „Bugylibicska” című humoreszkjével is. „A mi kis történelmünk” című szatirikus antológia szerkesztője (1980).

Főbb művei, könyvei: Andaxin kora. (1969); Nincs többé kopasz fej. (1976); Ötszáz éve minden este. Szatirikus monológok, jelenetek és egyfelvonásosok. (1979); Hőst a föld alól is! Kisregények. (1984); Glóbusz, kis hibával. (1984); Mit hoz a tegnap? (1989); Hazárd, hazárd, te mindenem! (1992); Hol lakik a Jóisten? (2003).

Szatirikus regényei (1992); A bróker csapdája. Regény. (1998). Jelenetei többször szerepeltek a Radnóti Miklós Színpad (1978); a Vidám Színpad (1967-80); a Kis Színpad (1968); és a Mikroszkóp Színpad (1974) műsorán.

Főbb televíziós felvételei: Cézár és Cecília. Tévéjáték. (1974); Ne a gyerek előtt! Közéleti szatírák a képernyőn. (1977); Valahol Oroszországban. Tévéfilm. 1981); Glóbusz – kis hibával. Tévészatírák. (1985); A tönk meg a széle. (1987). F. rádió: Csókold homlokon a múzsát! (1968); Glóbusz, kis hibával. (1985); Hibák proletárjai, egyesüljetek! (MR Karinthy Színpada, 1990).

A Hevesi Sándor Színtársulat „Az élet mint olyan…” címmel 2012. június 19-én mutatta be a szerző életművéből összeállított vidám, szatirikus műsorát. A nagy sikerrel játszott produkció azóta is a társulat repertoárjában szerepel. Az előadás napjainkig 16 alkalommal került bemutatásra.

Radványi Ervin emléke, szellemisége alkotásaiban, társulatunk művészi tevékenységében aktívan tovább él.

Nyugodjon békében!

EGY KAPCSOLATFELVÉTEL MARGÓJÁRA

2021. szeptember 28.

Jelentős dolgok sokszor a véletlennek köszönhetően jönnek létre! – mondhatnám született bölcsességgel, derűs eleganciával, nemes egyszerűséggel, vagy csupán azt remélve, hogy az olvasó felkapja a fejét: mi van? Pedig igen! És itt most a bizonyításhoz – nem különben a megértéshez -, a tények felsorolása következik.

Bő nyolc éve, 2013-ban, csatlakoztam a Hevesi Sándor Színtársulathoz, melynek részletes históriáját, ezen írástól lefelé görgetve „Szerző vagyok a Hevesinél” címet viselő elaborátumom tartalmazza. Ami onnan most ide kívánkozik, hogy e nagyon szűk évtized alatt, tizenkét színdarabot, és ugyanennyi jelenetet írtam a Társulatnak. (Zárójelben teszem ide rosszindulatú kritikusaim minden alapot nélkülöző meggyőződését, mi szerint egyes műveimet olvasva, azokból tizenkettő egy tucat.)

Az a fixa ideám támadt, hogy az említett színműveket tán érdemes lenne könyvalakban is megjelentetni. Ennek érdekében szerkesztettem, formáztam, „nyomdakészre tettem”, ahogy jobb körökben -ahová én nem vagyok bejáratos -, mondani szokták. Ám addig is, míg papíralapú álmom megvalósul, úgy döntöttem, hogy az egészet, úgy ahogy van, beküldöm az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárába (MEK), így az érdeklődők számára azonnal elérhetővé válik. (Különösen, ha ide is leírom a hozzáférés linkjét: https://mek.oszk.hu/22100/22197)

Minden, amit eddig leírtam, azt volt hivatott bevezetni, ami most következik.

Felidézem zseniális nyitó mondatom – melynek klasszikussá avatását kezdeményezni fogom, ha kiderül, hogy hol lehet! -, vagyis, hogy „A jelentős dolgok sokszor a véletlennek köszönhetően jönnek létre!” Mert mi az, ha nem véletlen, hogy lakóhelyemtől légvonalban mindössze 45 km-re, valaki, azon a szerencsés napon, mikor felkerültek műveim a MEK gyűjteményébe, éppen egyfelvonásos színdarabokat keres. Mert ez a valaki nem akárki volt, hanem Kovács Tímea a jászfényszarui „Fortuna Együttes” és a „Tóalmási Titánok” színjátszócsoport vezetője, rendezője. Az is lehet véletlen, hogy a kereső az én virtuális könyvemet dobja fel találatként. A színdarabjaim elnyerik Timi tetszését. (Na, ez nem véletlen – jelentem ki nem kevés önhittséget mutatva.) Kutatni kezdi a szerzőt, hogy felvegye vele a kapcsolatot. Nem áll rendelkezésére más, mint egy e-mail cím, amely a Hevesi Sándor Színtársulat honlapján lelhető fel. Ír egy levelet a színtársulat vezetőjének Rácz Ferencnek. Ebben már felmerül egy estleges együttműködés ötlete a két társulat között, de az elsődleges cél, hogy én, mint szerző, hogyan viszonyulnék ahhoz, ha egyik darabomat bemutatnák. A levél Feri levelező programjának a Spam-jei között landol. És itt jön a legnagyobb véletlen. A címzett – egyébként nem megrögzött szokása! – megnézi a mappa tartalmát. Továbbítja nekem.

Innentől már nincsenek véletlenek. Többszöri levélváltás után 2021. szeptember 4-én Rácz Ferivel Jászfényszarun – Kovács Tímea meghívására – megtekinthettük a Fortuna Együttes, Schwajda György A rátóti legényanya című tragikomédiája bemutató előadását. A két társulat kapcsolatfelvételének első állomásán túl, engem az is érdekelt, hogy milyen kezekbe kerül a színdarabom, ha műsorra tűzik. Röviden: jó kezekbe. Az előadás a helyi művelődési ház színpadán, kellemes környezetben, néhány valóban kiemelkedő színészi alakítással, igazi színházi élménnyel szolgált ki minket. Ez mindenképpen Kovács Timi rendezői munkáját dicséri. A produkció utáni, fogadásnak is beillő beszélgetésen Rácz Feri beszélt a Hevesiről, bemutatva a társulatot, a repertoárunkat, s arról a fogadtatásról, ami a jászfényszaruiakat várhatja szeptember 25-én a Láng Művelő

dési Központban, ahol ugyanez a színdarab kerül előadásra. A rendezők szakmai (Hatszemközti, mert én is részese lehettem) megbeszélésén már egyéb részletkérdések átbeszélésére is sor került, Feri jobbító szándékú észrevételei kedvező fogadtatásra találtak. Nagyon jó érzésekkel, s a mielőbbi viszontlátás reményében indultunk haza.

Szeptember 25-én került sor a vendégjátékra. Általános véleményünk volt, hogy egy sokkal pergőbb, a játékot illetően letisztult, s az egyéni teljesítményekben is parádésabb előadást láttunk, mint a bemutatón. Ez nem a premier visszamenőleges leértékelése, hanem az a színházi alapvetés, hogy egy előadás (Amely Feri barátom tapasztalati mondása szerint soha nem készül el a bemutatóra) minél többször kerül színre, annál jobb lesz. A produkciót követő beszélgetésen – melyen a Hevesi néhány társulati tagja is részt vett -, igazán jó hangulatú eszmecsere zajlott a résztvevők között. Szó esett az előadásról, az együttműködés lehetőségeiről, az amatőr színtársulatok helyzetéről, fellépésekről, s néhány felidézett anekdota színesítette, fokozta az egyébként is vidám hangulatot.

De hogy keretes legyen ez az írás. A jelentős dolgok ugyan sokszor a véletlennek köszönhetően jönnek létre, de eredményességüket csak a tudatosság garantálja.

Rajtunk nem fog múlni.

Hámori István Péter

Közérdekű tájékoztató2021. július 19.

Tisztelt Érdeklődők, Társulatunkat Kedvelő Törzsközönségünk!

Közhelynek számító kijelentés, de tény: nehéz, egyéni és közösségi erőinket igencsak próbára tevő időszakon vagyunk túl. Bennünket sem kíméltek a járvány sorscsapásai. Nem egy szerettünket, barátunkat, kedves  ismerősünket vesztettük el ebben az időszakban. Emlékük azonban tovább él szívünkben gondolatainkban, mindennapjaink történéseiben.

E fájdalommal terhes időszakban az alkotó munkánk folyamatossága értelemszerűen meglehetősen hektikusan alakult. Számos bemutatót, lekötött előadást, vendégszereplést kellett elhalasztanunk, lemondanunk. Elképzelések, tervek, vágyak foszlottak semmivé, vagy sorolódtak át a bizonytalan jövő kosarába.

A történtek ellenére megnyugtató hírrel szolgálhatunk mindazoknak, akik aktív érdeklődést mutatnak társulatunk  művészi tevékenysége iránt.

Szeptember 7-i évadnyitó társulati ülésünket követően ismét elindítjuk színtársulatunk rendszeres próbafolyamatait. A 2021/2022 színházi évad remélhetőleg az Újratervezés 2.0 jegyében zajlik majd. Természetesen elsődleges célnak tekintjük az elmaradt előadásaink megvalósítását, hűséges törzsközönségünk kárpótlását.

Kérjük kísérjék figyelemmel híradásainkat, a tervezett előadásaink időpontjait.

Minden színházkedvelő érdeklődőt szeretettel vár a

HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULAT

ISMÉTELT KÖZLEMÉNY MŰSOR-VÁLTOZÁSOKRÓL!

2020. november 24.

Sajnálatos tényként kell kezelnünk, hogy a COVID-19 világjárvány a mi társulatunk mindennapjait is gyökeresen megváltoztatta.

November 3-tól kezdődően bizonytalan ideig próbáink szünetelnek.  Személyes kapcsolatot az Internet segítségével, közösségi oldalon tartjuk fenn.

Értelemszerűen minden eddigi kiírt előadásainkat is elhalasztjuk.

Az ezekre szóló belépők természetesen továbbra is érvényesek!

A járványhelyzet megszűnését követően, elmaradt előadásaink időpontjáról ezen az oldalon tájékoztatjuk kedves közönségünket.

Mindazonáltal a kultúra él, a színház örök!

Tájékoztató az évadkezdésről

2020. augusztus 23.

Ez úton is tájékoztatjuk társulatunk pártoló tagságát s azon túl minden kedves érdeklődőt, hogy nagy tenni akarással készülünk a 2020/2021-es színházi évadunkra.

Évadnyitó társulati ülésünket szeptember 1-én tartjuk a LÁNG Művelődési Központban 18 órai kezdettel.

A Covid-19 világjárvány miatt elmaradt előadásainkat – köztük a Vasárnapi Délutáni Matiné bérleti sorozatunkat – maradéktalanul pótolni fogjuk.

Kérjük az érdeklődőket, bérlettulajdonosokat, kísérjék figyelemmel a jobboldalon feltüntetett “Tervezett előadásaink” listáját.

A repertoárunkban szereplő előadásainkon túl a teljesség igénye nélkül – kedvcsináló szándékkal – felvillantunk néhányat az évad további terveiből:

•     – Rejtő Jenő: Jutalomjáték & Alteregó – két bohózat
•     – Görgey Gábor: Wiener Walzer – groteszk krimi
•     – Hámori István Péter: HIP-HIP hurrá! – szerzői est
•     – Dürrenmatt: Írói élmény – egyfelvonásos
•     – Fésűs Éva: Kíváncsi királykisasszony – mesejáték
•     – Rácz Ferenc: Macskacicó – interaktív mesejáték nem csak gyerekek számára

Minden színházkedvelő érdeklődőt szeretettel vár a

HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULAT

KÖZLEMÉNY MŰSOR-VÁLTOZÁSOKRÓL!

2020. március 13.

Tisztelt Színházbarát Érdeklődők, Kedves Közönségünk!

A világban kialakult veszélyhelyzet okán hozott központi intézkedések ismeretében társulatunk is a közeljövőt illető felelős döntéseket hozott.

Ennek értelmében a már meghirdetett soron következő három előadásunkat, nevezetesen

• Slágerturmix – VDSZ Székház (2020. március 14.)
• Görgey Gábor: Nyugalmas ház – LÁNG Művelődési Központ (2020. március 22.) valamint a
• Zilahy Lajos: A házasságszédelgő & Pesti konyha – Sülysáp (2020. március 27.)

bizonytalan időre elhalasztjuk.

Terveink szerint a megnevezett fellépéseinket egy későbbi időpontban természetesen megtartjuk.

Mindennemű változásról e felületen időben tájékoztatást adunk minden kedves érdeklődőnek.

A VASÁRNAP DÉLUTÁNI MATINÉ  megvásárolt jegyei és bérletei egy a későbbiekben közzétett időpontokra továbbra is érvényesek.

Megértésüket megköszöni a

HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULATA

Ismét elismerő oklevelet kapott társulatunk!

2020. február 25.

Ez évben is kitüntető elismerésben részesült társulatunk!

Budapest XIII. kerület Önkormányzata a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett  ünnepség keretében a kerületben működő több művészeti csoport – közöttük a HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULAT – 2019 évi művészi teljesítményét ismerte el és jutalmazta Elismerő Oklevéllel.

A megtisztelő elismerést Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszony adta át az érintetteknek, így többek között társulatunk rendezőjének Rácz Ferencnek.

Folytatjuk a VASÁRNAP DÉLUTÁNI MATINÉ sorozatunkat

2020. február 15.

 Tisztelt Színházbarát Érdeklődők, Kedves Pártoló Tagjaink!

Tavaly szeptemberben indítottuk el “VASÁRNAP DÉLUTÁNI MATINÉ” címmel bérletes előadássorozatunkat otthonunkban a LÁNG MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN.

A bátran sikeresnek is nevezhető szépszámú érdeklődésre tekintettel a színházi évad második felében örömmel folytatjuk előadássorozatunkat.

Amint az a plakátunkon is olvasható, újabb öt előadással jelentkezünk.  (Az olvashatóság érdekében klikkeljen egyet – azután még egyet – bátran a plakátra!)

Jegyek, bérletek a LÁNG Művelődési Központ Információs Szolgálatán vásárolhatók, nyitvatartási Időben.

Az egyes előadásokról részletesebb tájékoztatást találhat a Nyitólap/Tervezett előadásaink címszó alatt, illetve a Produkciók/Előadások fülre kattintva.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár

a HEVESI SÁNDOR Színtársulat

VASÁRNAP DÉLUTÁNI MATINÉK a LÁNG-ban

2019. július 11.

Tisztelt Színházbarát Érdeklődők, Kedves Pártoló Tagjaink!

Otthonunk és fenntartónk a LÁNG Művelődési Központ 2019 szeptemberétől havi rendszerességgel “VASÁRNAP DÉLUTÁNI MATINÉ” elnevezéssel előadássorozatot hirdetett meg.
Ezek az előadások – a tervek szerint – minden hónap utolsó vasárnapján 14.00 órai kezdettel kerülnek bemutatásra. Nevezetesen:

2019. szeptember 29. Radványi Ervin: Az élet, mint olyan… (vidám szerzői est)
      2019. október 27. Karinthy Frigyes – Molnár Ferenc:  Az örök rejtély a nő! (vidám kabaré műsor)
2020. november 24. Zilahy Lajos: Házasságszédelgő & Pesti Konyha (két egyfelvonásos)
      Belépődíj: 600.- Ft előadásonként elővételben őszi bérlet: 1500.- Ft/3 előadás
      Jegyek, bérletek a LÁNG Művelődési Központ Információs Szolgálatán vásárolhatók, nyitvatartási Időben.

Az egyes előadásokról részletesebb tájékoztatást találhat a Nyitólap/Tervezett előadásaink címszó alatt, illetve a Produkciók/Előadások fülre kattintva.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár

a HEVESI SÁNDOR Színtársulat

Megtisztelte jelenlétével előadásunkat a szerző: Radványi Ervin!

2019. május 06.

Társulatunk egy emlékezetes kánikulai hétvégén, 2012. június 19-én tartotta premierjét RADVÁNYI ERVIN: “Az élet, mint olyan…” című szerzői estjének.

A bemutató nem remélt kirobbanó sikerén felbuzdulva nagy merészen felkerestük és felkértük a szerzőt, tisztelje meg jelenlétével a második előadásunkat.

Amint ez a mellékelt kép bizonyítja: az előadás és megismerkedésünk 2012. november 6-án rendben megtörtént.

Aztán teltek-múltak az évek, egymást követték az újabb bemutatók, új helyszínek, jöttek új kollégák, ám ez a produkciónk makacsul követelte az ismételt színrevitelét, szépen komótosan növelve előadásainak számát. A nem hivatásos – nevezzük nevén – az amatőr státuszú társulatok nemigen dúskálhatnak rendszeres fellépési lehetőségekben. E tekintetben mi nem lehetünk elégedetlenek. Thália istenasszony jóságos kegyeit élvezve, többnyire tizennégyet, tizenhetet játszunk évente, vagyis – színházi évadban számolva – átlagban havi kettőt. S egyszer csak azt vettük észre, hogy az”Élet, mint olyan…” túlhaladta a tízet és megállíthatatlanul ostromolja a második x-et. (Ebben az évben még van két lekötött fix dátumunk.)

A megszépült, újjávarázsolt otthonunk, a Láng Művelődési Központ vezetősége nemrégiben egy váratlan felkéréssel örvendeztetett meg bennünket. Ismét egy egész estét tölthetünk a nagy színpadon! Ennél jobb alkalom nem kínálkozott, hogy eggyel gyarapítsuk megint a társulat igen kedvelt produkciójának a számát, s egyúttal módot teremtve arra, is hogy méltó körülmények között ismét körünkben tudhassuk a szerzőt, Radványi Ervint.

Örömünkre az idős mester hezitálás nélkül elfogadta meghívásunkat. Így vált igazi ünneppé 2019. május 4-e estéje, “Az élet, mint olyan… 14., kissé felújított, a premierhez képest képi-, látványvilágában feldúsított, de tartalmában változatlan minőségű előadása. Az évek során bekövetkezett kényszerű szereplőváltások ellenére a közönség reakciói bizonyítékul szolgálnak Radványi Ervin írásainak időtlenségére, nagyszerű humorának változatlan erejére. Az est szereplői Radványi Ervin jóvoltából önfeledten lubickolhatnak szerepeikben, örvendezve élvezhetik a hálás közönség reakcióit, a megérdemelt sikert.

Az előadás másnapján az alábbi üzenetet kaptam Radványi Ervintől: “Ferikém, arra kérlek, tedd a közös fotónk alá az alábbiakat:”

Kedves Barátaim! Hevesi Sándor Színtársulat! 

Örömmel néztem újra “Az élet, mint olyan…” című szerzői estemet, a bemutató utáni tizennegyedik előadást. Tapasztalatom szerint a siker ezúttal is bejött, tehetségetek, otthonosságotok a humor más-más változataiban most is elérte célját.

Köszönöm!

Radványi Ervin

Tisztelt Mester!

Kérésed számomra parancs!

Tisztelettel és köszönettel,

Rácz Ferenc
a társulat rendezője

Elismerő oklevelet kapott társulatunk!

2019. január 29.

Újabb kitüntető elismerésben részesült társulatunk!

Budapest XIII. kerület Önkormányzata a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett  ünnepség keretében a kerületben működő több művészeti csoport – közöttük a HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULAT – 2018 évi művészi teljesítményét ismerte el és jutalmazta Elismerő Oklevéllel.

A megtisztelő elismerést Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszony adta át az érintetteknek, így többek között Rácz Ferencnek a társulat rendező-, vezetőjének.

Tárgyilagos köszönetnyilvánítás

2018. november 01.

Megtörtént!

Túl vagyunk rajta!

Így utólag, visszatekintve eszméltünk rá: mekkora fába vágtuk a fejszénket ezzel a gálaműsorral!

Valóban. Magam sem emlékszem rá, hogy ilyen sokrétű, összetett, nagyszámú szereplőgárdát felvonultató, technikai értelemben is szerteágazó feladatokkal tarkított produkciót valaha is színpadra állítottunk volna. Szerénytelenség nélkül állíthatom: fejszénk nem csorbult ki, s hogy további kéziszerszámos hasonlattal éljek, – a bicskánk is épségben megúszta, nem törött bele a megvalósításba.

Sőt!

Mondom sőt! Ennyi örömteli megelégedett hangot tán megengedhetek magamnak  annak ellenére, hogy jól tudom:  egy produkció nyilvánosság előtti magasztalása, a hozsannázó hangok nem tartozhatnak a rendező hatáskörébe, korántsem azért mert úgymond non comme il faut, egyszerűen azért, mert a történtekben meglehetősen érintett, ergo kellő objektivitása hiányában arra nem lehet alkalmas! A rendező ez esetben legyen szerény és mértéktartó! A kritika, a bírálat, az elismerés a független kívülállók dolga.

Mint ahogy a szépszámú jelenlévők, a telt házas közönség (300 férőhely) soraiból meg is tették azt jó néhányan. Elmarasztaló, kritikai észrevétel több ízben csupán a gálaműsor időtartamával kapcsolatosan fogalmazódott meg. Hááát igen… 18 óra 6 perckor sötétült el  a nézőtér, és 21 óra 50-kor csendesedett el a közönség hosszan tartó tapsvihara. Ez ugyebár 224 perc összesen, vagyis 3 óra 44 perc. Ám ha a cca. 20 perces szünettel nem számolunk, úgy a tiszta játékidő “csupán” 3 óra 20 egynéhány percre rövidül.

Nincs apelláta. A számadatok felől nézve meg kell hajolnunk a kritika jogossága előtt. Másfelől közelítve azonban – egy kis magyarázkodó kitérővel – engedtessék meg nekem, hogy megvédjem a történteket. Magyarázkodásomat alátámasztom a pszichológiatudomány által közismert effektus törvény egyik folyamodványának idecitálásával, amely így szól: „A dicsérő szót akkor is hajlamosak vagyunk elfogadni, magunkévá tenni, ha nem minden tekintetben objektív, a kritikai észrevételeket pedig hajlamosak vagyunk visszautasítani még akkor is, ha azok minden tekintetben objektívek, helyénvalók!” Vagyis életbe lép az egészséges én-védelmi mechanizmus, tehát áthárítunk, kompenzálunk, azaz kiegyenlítünk… stb.)

Magam is ekként cselekszem. Kiegyenlítek, azaz alkalmazom a jól bevált „igen, de…” technikát: igen elismerem, hogy kicsit hosszabbra sikeredett, de, minden kritikai hang igyekezett gyorsan hozzátenni, azért nagyon jól szórakoztunk. Na, ugye! Áthárítok továbbá. Tessék észrevenni: nem azt mondtam két bekezdéssel ezelőtt, hogy meg kell hajolnom a kritika jogossága előtt, hanem többes számot használtam, hajolnunk írtam, vagyis nagyon ügyesen áthárítottam a felelősségem egy részét a másokra.

Komolyra fordítva a szót! Tényleg nem áthárító szándékkal osztom meg ezzel kapcsolatos dilemmáinkat.

Egyetlen egyszer adatik meg mindenki életében, hogy méltóképpen megünnepelje 60. születésnapját. Különösen érvényes ez sok embert érintő közösségekre, így a mi társulatunkra is. Köszöntőmben hivatkoztam is a nagyérdeműnek erre: több mint 170 kollégát foglalkoztatott a csoport egy emberöltő alatt, közel 650 előadást, 85 bemutatót tartott.

Mindezeken túlmenően néhány alapvető igénynek is eleget kellett tenni. Nevezetesen:

• minden társulati tag lépjen színpadra;
• ezen túlmenően kapjon szereplési lehetőséget néhány korábbi emblematikus társulati tagunk is;
• a műsor adjon viszonylagos áttekintést, hű képet a társulat 60 évéről, repertoárjának, műsor-politikájának felvázolásán keresztül;
• legyen szórakoztató, emlékezetes, mind a közönség, mind pedig a fellépők számára;
• igazodjon az adott színpadi technika lehetőségeihez, ugyanakkor látványát tekintve legyen méltó az esemény rangjához.

A feladat tehát adott volt. Hogyan adjunk számot erről a hatvan évről, röviden tömören, de mégis áttekinthető, élvezető és főként szórakoztató módon a fentiekre is tekintettel?

Ami történt, megtörtént! Immáron történelem. Az előkészületek, a tervezés, a szervezés, az egyeztetés, szerkesztés, a próbafolyamatok viszontagságairól, a technikai nehézségekről szó se essék. Ez hétköznapi velejárója egy produkció megszületésének. Ami megmarad az a függöny mögött és előtt történtek feszült izgalmának az emléke, a lubickoló szerepjáték társas öröme, a boldogságos egymásra találások és összeölelkezések megható mozzanatai. A „hic et nunc”, vagyis az illékony „itt és most” végtelenbe nyúló pillanatának semmihez nem hasonlítható eksztatikus boldogsága, a kipirult örömteli könnyes szemek, az egymásba kapaszkodás megható látványa.

Köszönet érte minden résztvevőnek, fellépőnek, alkotónak, háttérmunkásnak, szervezőnek, támogatónak és segítőnek egyaránt.

Végezetül kommentár nélkül néhány reagálás:

Gratula, még sok szép évet drága Hevesi!

Várhegyi Laci

Váradiné Paunoch Judit

Mindenkinek GRATULAAAAAAAAAAAA…….. együtt és külön-külön is… (Ebbe a sikerbe beleértendők a háttérben munkálkodók is!)

Pussssssz, Jutka

Drága Feri!

Köszönöm a tegnap esti élményt, nagyon jól éreztük magunkat!

Időt, munkát, energiát nem kímélve tettetek ki maximálisan magatokért e jeles évfordulón.

Kívánok Neked és az egész társulatnak még további évtizedeket ilyen aktivitásban, sikerekben, mindenki örömére!

Millió puszi, ölelés!

Kiss Rita

Kedves Rácz Ferenc!

Köszönjük szépen a képeket, és gratulálunk a sikeres gálaműsorhoz!

 Üdvözlettel:

Kristóf Ágota Gina
kulturális szervező, népművelő

A LÁNG Művelődési Központ honlapján megjelent tudósítás

A Hevesi Sándor Színtársulat 60. jubileumi gálaműsorát 2018. október 27-én, szombaton 18 órai kezdettel tartotta a Láng Művelődési Központ színháztermében. Nagyon Boldog Születésnapot kívánunk a Színtársulatnak, és gratulálunk a színvonalas és rendkívül jól szerkesztett műsorhoz! Továbbá köszönjük Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzatának a támogatását, mely nélkül ez a műsor sem jöhetett volna létre!

A gálaműsorról készült képanyagot az alábbi linken tekinthetik meg:

http://hevesiszintarsulat.hu/galeria/kepgaleriak/nggallery/galeria-oldalon-megjeleno/60-%C3%A9ves-a-HEVESI—g%C3%A1lam%C5%B1sor

Fotókat készítette: Favics Péter fotóművész.

Budapest, 2018. november 1.

Rácz Ferenc

    a társulat rendezője

Hevesi 60 avagy néhány jó tanács izgulós szereplőknek2018. november 01.

Az alant található levelet, a premier előtti nap délutánján szándékoztam elemailezni minden társulati tagnak. Mégpedig azzal a nem tagadott szándékkal, hogy a bemutató előtt óhatatlanul fellépő feszültséget, görcsöt, izgalmat feloldjam. Rám nem jellemző önbizalommal hittem ugyanis abban, hogy a tőlem már lassan megszokott, eszement, ugyanakkor humorosnak szánt írásommal sokat segítek a várakozásteljes órák elviselésében.

De nem küldtem el.

Mert hirtelen megjelent előttem egy jelenet (nem én írtam, tehát hiteles), ahogy a legjobb barát áll a haldokló ágyánál, felülteti, hátba vágja és kedélyesen megfenyegeti az ujjával: ne szimulálj öregfiú, pattanj fel, ne lopd itt a napot! A haldokló nem kacag felszabadultan, ugyanis már minden humorérzékét elvesztette.

Tudom, hogy erős az analógia, de arra gondoltam, hogy talán nem minden szereplő van a humoránál, hagyjuk a haldoklót főni a saját levében, holnapra úgyis eljön a feltámadás.

Elküldtem viszont Rácz Ferinek, hogy mit nem küldtem el. Feri azt tanácsolta, hogy olvassam fel a gálaműsort értékelő társulati ülésen. Így történt. Ennyit az előzményekről. Íme, a levél:

Drága barátaim, kedves társulati tagságban szenvedők!

Holnap nagy megmérettetés előtt áll társulatunk, melynek házi szerzőjeként, kötelességem megszólalni és áradó biztatásban kitörni, annak érdekében, hogy a gálaműsor valamennyi résztvevője tudása legjavát adhassa, mindannyiunk örömére és hasznára.

Talán nem köztudott rólam, de évekig tanulmányoztam a bemutató előtti jó kívánságok és babonák összességét, s megfordultam számos könyvtárban, levéltárban, múzeumban és kocsmában, ez utóbbiban azért, mert szeretem a híg rizling nagyfröccsöt, sok borral. Bizton állíthatom tehát, hogy ma már senki nem jobb nálam, e meglehetősen szövevényes, ugyanakkor vegytiszta tünet-együttest illetően.

Bevallom, hogy magam is babonás vagyok, színdarabírás előtt sosem gondolok a parlagi szurikáták párzási szokásaira, s messze elkerülöm az M7-es autópályát, amikor az M3-ason megyek. Ha pedig abbahagyom az írást, átköpök a bal vállam felett, s elkántálom a rontásűző verset:

Ha fiú vagy nem volt Barbied,

legjobb színdarab a Karbid.

De nem rólam van most szó, hanem kutatásaim eredményéről, melynek zanzásított változatát 5+1 pontban foglaltam össze, egyfelől, mert így érthetőbb, másfelől meg ki emlékszik már erre? Tekinthetjük ezt az elaborátumot a premierre készülő társulati tagok kiskátéjának is.

Íme!

1.

Biztos a siker, ha a premier előtti napon, a színjátszó egyed, megeszik három szurtos trottylert, binális apropóval, esetleg robotonnal enyhén fűszerezve, de semmiképpen se aprehendával, mert az jelentős szerepvesztéssel járhat.

2.

Totális a kirobbanó tetszésnyilvánítás, abban az esetben, ha a színjátszó egyed, a nagy napot megelőző estén, lefekvés előtt felkel, fogat mos és mustrángos kóricával öblöget. Ha betekeri magát orbitális lódingba, nagyot toppant a kezével és háromszor elmormolja a következő blikkfangos aperitifet, mi szerint:

Nagyon csípem ezt a srácot,

távolítsátok el Ráczot!

Nos, akkor, egyfelől többször visszatapsolják jelenete végeztével, másfelől tekinthető e siker egy búcsúfellépés vigaszdíjának is.

Ha viszont balsafából hajlít magának láncos buzogányt és pepita perpatvart kerít a nyaka köré, úgy minden következmény nélkül vághatja maga elé a korszakos szavakat, mi szerint:

Azzal tiszteljétek HIP-et,

hogy fülébe tesztek chip-et.

3.

A premier reggelén semmiképpen sem szabad remajos korfut enni. A korfu, még kártolt formájában sem színjátszó-barát, ám remajosan kifejezetten siker-aberrált, ami a korszerű színjátszást eltolja a súgólyuk irányába. A súgólyuk kiváltható mással is, de az ne legyen semmiképp szalmakazal, vagy e-mail cím. Ha valaki mégis oly elvetemült, hogy rácuppan a remajos korfura, számoljon azzal, hogy az összes szerepét Morvai Pali veszi át tőle, majd pedig Moliere, s mire visszakapja, még Demeter Laci se ismer rá.

4.

Egyes brit tudósok szerint, premier napján tilos a porhanyós rákfene. Egyelőre nem tudják, hogy ez mi, de hogy tilos, azt több, e tárgyban írt tanulmány is igazolja.

5.

Fellépés előtt javasolt házi béka alkalmazása az idegek lenyugtatására. A békát le kell nyelni, ez nem jelent problémát, hiszen a próbafolyamat során, a rendezői instrukciók végrehajtásával, ezt több ízben megteszi az érintett.

+ 1.

Van egy, azaz egy, olyan hiedelmen alapuló babona is, amit tudományos kutatások, szakmai tapasztalatok ugyan nem támasztottak alá, de, Andor nagybátyám egy-komájának Dikics Gyimótnak az unokahúga, bizonyos Furmányos Evetke gyerekkori barátnőjének távoli ismerőse, Kösöntyű Zuárd, aki az eső elől véletlenül egy színházi nézőtérre menekült, így joggal feltételezhetjük, hogy köze van a színjátszáshoz, na szóval ő, vagy valaki más határozottan állította, hogy a módszer már valahol bevált. E szerint, a bemutató előadásra abszolút szövegtudással, jelenetre lebontott, magabiztos mozgáskultúrával, a színjátszás iránti alázattal, a partnerek munkájának megbecsülésével kell érkezni, s akkor borítékolható a siker.

Barátaim!

Én csak egy egyszerű házi szerző vagyok. De, ha engem kérdeztek…Senki?

Ígérem, hogy a premier után sok sikert fogok kívánni a gálaműsorhoz.

Hogy miért nem előtte?

Mert elképesztően babonás vagyok, ha még nem említettem volna.

HIP

60 éves a HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULAT

2018. október 08.

Kedves  Törzsközönségünk, Társulatkedvelő Barátaink, Hűséges Állandó Nézőink, Jelenlegi és Volt Kollégák, Pályatársak, Érdeklődők, Szimpatizánsok, Kíváncsiskodók…!

Egyszóval: MINDENKI!

Igen szép, kerek évfordulóhoz érkezett társulatunk. Idén októberben ünnepeljük társulatunk fennállásának 60. évfordulóját. Erre az ünnepi alkalomra nagyszabásúnak ígérkező gálával készülünk, melyre ez úton is tisztelettel invitálunk minden velünk rokonszenvező ismerős és ismeretlen érdeklődőt!

Innen indultunk: 

és itt tartunk jelenleg: 

Minden további kulisszatitok a gálaműsorunkból remélhetőleg kiderül!

Tisztelettel,

Rácz Ferenc

AZ ÉLET, MINT OLYAN… Vendégjáték Szabadegyházán – Kritika

2018. április 04.

Az élet, mint olyan…

Ez a címe Radványi Ervin írásaiból összeállított szerzői estjének, melyet a Hevesi Sándor Színtársulat mutatott be színpadunkon 2018. március 3-án.

Radványi Ervin 1931-ben született, ma is élő író. Az írói munkásságát jellemző ironikus, szatirikus szemléletmódot az előadás ha lehet még tovább erősítette.   A vidám darabok tükröt állítanak elénk saját magunk és a környezetünkben élők megítélésére vagy épp felismerésére, és elgondolkodtatnak azon, hogy vajon az élet tényleg erről szól? És valóban… Rácz Ferenc, az amatőr színészekből álló társaság rendezője, valósághűen ábrázolta egy ember életének küzdelmeit, örömeit a megszületéstől az eltávozásig. Keserédes kacagás hallatszott a közönség soraiból, hiszen magára ismerhetett küzdelmeiben minden korosztály.

(Az előadásról készült videofelvétel idekattintva megtekinthető.)

Az Atyák és fiúk című jelenet egy vicces, ugyanakkor ismerős konfliktust mutatott be apa és fia között, mindkét fél szemszögéből bemutatva az örök ellentétet két generáció között. Az apa szerepét Demeter László, a fiú szerepét Morvai Pál, a narrátor és békéltető szerepét Czibók Marcell játszotta.

Németh Szilvia a Bugylibicska című monológgal örvendeztetett meg minket, mely egy fiatal, gazdag hölgy unalmas napjaiba csöppenő váratlan találkozás története.

A legnagyobb derültséget a Poshadváralja című részlet okozta, mely egy kis falucskában játszódó, csipp-csupp ügyeket kibontakoztató történet. A főszerepben Kis-Dörnyei Nórát láthattuk, aki fantasztikus mimikával alakította a minden lében kanál és bőbeszédű nénikét, aki ügyes-bajos dolgait intézendő találkozik a falu utcáin a szomszéddal, a plébánossal, kedves és kevésbé kedves ismerősével és bolti árussal. Természetesen mindenki számára van mondanivalója, és véleményét előszeretettel hangoztatja, akkor is, ha a hallgató fél nem akar róla tudni. A további szerepekben Kiss Csaba, Komrnik András, Bleil Orsolya, Demeter László, Czibók Marcell és Németh Szilvia brillírozott.

Az Andaxin kora című humoreszket Demeter László adta elő. A kacagtató történet könnyeket csalt szemünkbe, hol igazságtartalma, hol bohókás volta miatt.

Az estére az utolsó jelenet tette fel a koronát, mely a Vartyogó mocsarak címet viselte. Kiss Csaba, Kovács Rita, Kis-Dörnyei Nóra, Morvai Pál és Komornik András képezte részét a mulatságos sztorinak, mely méltó befejezése volt a vidám estnek.

Az este igazán családiasra sikeredett, hiszen annak ellenére, hogy teltházas előadásra készültünk, összesen huszonhárman élvezhettük az előadást. A színészek és a rendező úr javára szóljon, hogy ők olyan fantasztikus élményben részesítettek bennünket, mintha 180 ember előtt játszottak volna! Azért sem érdemes részletezni az egyes jeleneteket, mert nem lehet visszaadni annak az estének a légkörét, a felszabadultság érzését, amivel a kitörő kacagás könnyített a munkás hétköznapok terhét viselő nézők vállán. Felejthetetlen és csodás élmény volt, és nagyon köszönjük a 60 éves fennállását ünnepelő Hevesi Sándor Színtársulatnak, hogy a fogadtatás ellenére ilyen színvonalas műsorral örvendeztettek meg bennünket! Hálásak vagyunk érte, hogy belépődíj fizetése nélkül, a mi kis falunkból lábunkat sem kitéve, egy este erejéig elfelejthettük a magunk csipp-csupp ügyeit, az élet nehézségeit, terheit, és önfeledten kacagva megkönnyebbülhettünk kicsit!

Omischl Erika

HÁMORI ISTVÁN PÉTER: Szerző vagyok a Hevesinél2018. április 03.

A félreértések elkerülése végett, de legfőképpen az igazsághoz ragaszkodva, rögtön az elején kijelentem, hogy nem vagyok a Hevesi Sándor Színtársulat tagja. No, ez nem elhatárolódás, sőt!
De nem vagyok tag, se de facto, se de jure. Ehhez, némi színészi képességet felmutatva, egy szakmailag szigorú, de rendkívül emberséges, nemkülönben sikeres felvételi vizsgán kellene túl lennem. Ez a fajta készség, ha mocorgott is bennem, fiatalkoromban, idővel felszívódott és kiürült a szervezetemből. Pódiumszerepléseim ma már kizárólag versesköteteim bemutatóira, közönségtalálkozókra, szerzői estjeimre
korlátozódnak, ahol tehetséges és neves vendégeim hál istennek „túljátszanak” engem, s megszólalásaim – versmondásaim – nem akadályozzák végzetesen az események eredményességét.

Nem vagyok, tehát, a Hevesi tagja, de a színtársulathoz tartozom. Ha jól számolom, ötödik éve, 2013-ban – Meskó László, az MSZOSZ (ma MASZSZ!) Pódium kitalálója – kért fel, hogy az éppen akkor szerveződő játszóhely induló programjaként, műveimből, költői szerzői estet szerkesszek. A feladat lelkesített, rögtön igent mondtam, sikerült megnyernem „tettestársnak” Baranyi Ferenc költőbarátomat és – az azóta sajnos elhunyt – Keres Emil színművészt (Egyébiránt mindketten Kossuth-díjasok, s több könyvbemutatómon is közreműködtek, hadd hencegjek már velük, nagy öröm ez nekem), majd nekiálltam a forgatókönyv megírásának. Menet közben jöttem rá, hogy a mozgalmasabb, pergősebb előadás plusz erők bevonását követeli meg. Meskóhoz fordultam segítségért, aki Demeter Lacihoz irányított, kit szakszervezetisként én magam is régóta ismertem, csak azt nem tudtam róla, hogy a Hevesi Sándor Színtársulat oszlopos tagja, titkára. Ő ismertetett aztán össze Rácz Ferivel, a Társulat vezetőjével, rendezőjével.

Zárójel. Rácz Ferivel kicsit későn jövő, de annál szorosabb barátság köt össze, amely több lábon áll. Az egyik, hogy azonos nézeteket vallunk, akár a társadalmi mozgásokról, akár a hatalom megítéléséről, akár hazáról, országról, világról van szó. Ez nagyon fontos láb. A másik, hogy irodalomszerető, színházszerető, s az amatőr színjátszás mellett erősen elkötelezett emberek vagyunk. (Ez utóbbit illetően én részben általa lettem azzá.) Ez még fontosabb láb. A harmadik, hogy összestimmel a humorérzékünk. Legfontosabb láb. Sótlan, humortalan emberrel ma már szóba se állnék. Tán ő se, de neki néha muszáj. Tudunk együtt dolgozni, hamar szót értünk, ennek számos tanújelét adtuk már, de erről még később beszélek. Gyakori e-mail váltásaink lényege, témát szolgáltatna több vígjáték megírására. Ha egyszer ötletszegénység lesz rajtam úrrá, előkeresem az elmentett leveleket. Esetleg. Zárójel bezárva.

A szerzői estemen – 2013. március 19-én – Rácz Feri és Renge Lidi mondott verseket, szerepeltetésük telitalálat volt részemről. Ezen felbuzdulva, „Festék a falon” című verseskötetem bemutatóján – 2014. január 28-án – ab start kértem fel őket közreműködésre, bővítve a sort további társulati tagokkal: Komornik Andrással,

Rónai Évával, Szalay Cinthyával, Kis-Dörnyei Nórával.

Itt, miközben hátratekintek, előreszaladok a történetben.
Hosszú éveken keresztül volt egy rovatom a Bányamunkás c. újságban, Karbid Krónika címmel. Ebben egy bányász munkabrigád kalandjait írtam meg hónapról hónapra, humoros formában – legalábbis arra törekedve -, s az idők folyamán össze is jött vagy kétszáz írás. Az első száz történet könyv alakban is megjelent a bányászszakszervezet kiadásában. Azzal az ötlettel kerestem meg Rácz Ferit, hogy kiválogatnék ezekből az írásokból néhányat, dialogizálnám, vagyis színpadi előadásra alkalmas helyzetbe hoznám, mit szól hozzá? Helyeselte. Tulajdonképpen itt kezdődött szerzői pályafutásom.

Színdarabok és jelenetek
Nem indult jól. Az elképzelés – társulat előtti – ismertetése balul sikerült. Rossz mintát emeltünk ki az írásaim közül, Feri lelkesen olvasott, a társulat hallgatott, borzasztó entrée (antré?). Hazafelé végig azon gondolkodtam, hogy miképpen tudnék úgy kifarolni az egészből, hogy legalább a költői reputációmat ne érje veszteség. Aztán mégis elkészítettem a darabot, Feri megrendezte, így már egészen másként mutatott, a szereplők is kitettek magukért, megkockáztatom, hogy megszerették, nem mondok nagyot, ha kijelentem: a közönség is kedvelte, mai napig repertoárdarab, remélem lesz még néhány sikeres előadása.
Felbuzdultam, módfelett. Már régen dédelgettem magamban egy új témát, picit továbbfejlesztve, de most már bányászkörnyezetből kiragadva a kocsmai történeteket. Hamar megírtam az első, igazán előadásra szánt, egyfelvonásos színdarabomat, „Kocsmamesék, avagy legfőbb támaszunk a söntéspult”, címmel. A cím előbb megvolt, mint a mű, rém humorosnak gondoltam, naná, hogy megéri hozzáírni egy színdarabot.
Ekkor már gyakrabban jártam el próbákra – Rácz Feritől „zöldkártyát” kaptam ehhez – ízlelgettem a hangulatot, tanultam a színpadot, remélve, hogy itt most egy hosszabban tartó együttműködés kezdetén
állunk. Megismertem a társulat tagjait, láttam őket játszani, kezdtem tisztába jönni a képességeikkel. Mindezt azért hoztam ide, hogy elmondhassam: amikor a Kocsmameséket írtam, mindig előttem volt az
a társulati tag, aki – szerintem – egy bizonyos szerepet kiválóan tudna alakítani. Magyarul: ráírtam a szerepet a színészre. Nem volt ennek semmi kötelező jellege, abszolút tiszteletben tartottam, hogy a szereposztás a rendező privilégiuma, de az járt a fejemben, hogy a szerepek kioszthatók legyenek. Ferinek tetszett az egyfelvonásos játék, tervezte annak előadását.

Megint el kell magyaráznom valamit. A Hevesi amatőr színtársulat, ami nem minősítés, hanem állapotjelzés. Nem a tagok színészi képességeinek a meghatározója, hanem a munkamegosztásban elfoglalt helyük jelzője. Tehát. Akik ide járnak, azok, mind, valahol máshol dolgoznak, szabadidejükben élnek szenvedélyüknek, magyarul, nem főállásban színművészek. Ez a státuszuk a társulati fluktuáció mozgatórugója. Munkahelyet váltanak, vidékre, külföldre költöznek, családi állapotukban áll be változás, vagy „csak” egyszerűen társulati létükre visszavezethető okok miatt, távoznak. Én aztán, egy bizonyos, számomra különösen kedves darabomnál, ahogy mondani szokták póriasan, jól megszívtam ezt, de erről is később.

Az első nekifutás sikerült, minden szerep megtalálta a megfelelő szereplőjét. Aztán, mire sor került volna a próbák elkezdésére, ketten is elmentek a kulcsszereplők közül. És mintha átok ült volna a darabon, innentől kezdve, két éven keresztül, soha nem alakult úgy a társulat összetétele, hogy minden szerep kiosztásra kerülhetett volna. (Ma már más a helyzet, reménykedem, ami késik, ugyebár…)

Írtam tovább, mintha mi sem történt volna. Próbajárásaim eredményeképpen szaladt ki a klaviatúrám alól Olvasópróba című darabom. Ez egy amatőr színtársulat körül bonyolódó vígjáték, – mint imént írtam – nagyon sokat profitáltam abból, amit a próbákon láttam, ha a sztorinak nincs is köze a Hevesihez, de múzsaként végigkísérte az alkotás folyamatát. Éppen hogy kiírtam a kézirat végére, hogy „Függöny”, amikor Rácz Feri – gyakori beszélgetéseink egyikén – felvetette, mi lenne, ha írnék egy mesejátékot. A jelenleg játszott gyerekdarab már oly sok előadást ért meg, hogy célszerű lenne újítani, mondta. S rögtön közölte a feltételeit is. Olyan legyen, amit egyaránt élveznek a lurkók és az őket elkísérő felnőttek. Emberes feladatnak tűnt. Az is volt. Nem hátrálhattam meg, akkor született a második unokám, már csak miattuk sem. Elkészült a Pipogya királysága c mesejáték. Van benne minden, ami kell. Király, királykisasszony, udvari bolond, hadvezér, varázslók, vásározók, meseösszes. Csaknem a teljes társulatnak jutott benne szerep.
Megint egy gondolatsor. Rácz Ferit két probléma is nyomaszthatja egyszerre. Szeretne minden társulati tagnak fellépési lehetőséget biztosítani, azzal, hogy szerepet ad neki. Tehát kellenek a sokszereplős darabok. Másfelől azonban a sok szereplő sok gond is, ha mondjuk a megbetegedés vagy más akadályoztatás előfordulásának gyakoriságát tekintjük, nem beszélve az utaztatásról, mondjuk vidéki fellépés esetén. Tehát kellenek a kevés szereplős darabok. De hát, ugyebár, az mégsem határozhatja meg egy műsorterv művészi koncepcióját, hogy hányan szerepelnek az előadandóban. És akkor még az is itt van, hogy ha több kevés szereplőt foglalkoztató darab van próbában az időigényes, s még akkor is képtelenné teszi a tervezett bemutató időpontjának betartását, ha egyéb tényezőket (betegség, vizsga, stb.) nem veszünk figyelembe. Nehéz a rendező élete, mondom én, Feri meg legyint: azért vagyunk, hogy a problémákat megoldjuk. Könnyű neki, ebben telt az élete. De azért nem irigylem, istenuccse.
Még egy előny, ha a szerző bennfentes. Tisztában vagyok a társult technikai lehetőségeivel. Az előző mesejáték díszlete és jelmeze teljesen kompatibilis a Pipogyáéval.
A gyerekdarab végén tettem egy könnyelmű, azóta ezerszer megbánt ígéretet a folytatásra. Legnagyobb unokám, Kata, aki hamarosan betölti a hetet, folyamatos nyomásgyakorlással ösztönzött a második rész perfektuálására, a lehető legpraktikusabb ötletekkel nyúzva. Nem kérdés: én vagyok a hunyó. Nagyszülői tekintélyem megőrzése érdekében megírtam a Pipogya vérszegény című mesejátékot, mely akár tekinthető folytatásnak, de remélem, megáll a saját lábán is. Nem akarom elkiabálni, de már próbálják.

Közjáték, ha már említettem. Idézett unokám, videó felvételről, számtalanszor megnézte már a mesejátékot, bizonyos szerepeket kívülről fújt, amikor sor került arra, hogy élőben is megtekintse az előadást. Előtte két fontos dologra hívtam fel a figyelmét. 1. A darab ismeretében se mondja előre, hogy éppen mi következik. A szereplők tudják. (Persze van, mikor nem, de ez egy másik történet. – Rosszindulatú megjegyzés tőlem!) 2. Az unalmas részeket nem lehet előre pörgetéssel átugrani. Megígérte, tudomásul vette, betartotta. Írtam, írom folyamatosan a színjátékokat. Van köztük felejthető, szakember mondta, sajnos hinnem
kell neki, de vannak potenciális repertoárdarabok is, ezt meg én mondom, és magamnak is el kell, hogy higgyem. (Legalább magunknak ne hazudjunk!) Még egy érdekes, de az előzőekben leírt tendenciának megfelelő történet. Két, közel azonos korú, színészi tehetséggel megáldott hölgy tagja volt a társulatnak. Feri úgy gondolta, hogy ha külön-külön ilyen jók, milyenek lehetnének együtt, egy közös darabban. Keresett, de nem talált ilyen darabot. Ekkor jöttem én a képbe. Kellő drámai nekifutással írom: csak így és csakis ilyen determinált körülmények között történhetett meg, hogy egyfelvonásos bohózatot írtam, kizárólag az ő képességeikre. A Szarvasbőr két középkorú nő keserédes történetét dolgozza fel, akik a tüdőszanatórium falai között kétes kimenetelű, bár szórakoztatónak induló játékot játszanak egymással és a környezetükkel. A darab olyanra sikeredett, hogy e két, fent említett társulati tag, függetlenül attól, hogy még csak biztatást sem kaptak a bemutatásra, elkezdték próbálni, saját szakállukra a bohózatot. Beleszerettek a szerepükbe. Életem egyik, de lehet, hogy a legnagyobb írói elismerését zsebelhettem be, általuk. Milyen az élet? Fentebb már beszéltem a fluktuáció és a szereposztás hervasztó összefüggéseiről. Ez esetben bejött. Az egyik hölgy, meglehetősen viharos körülmények között távozott a társulatból. Puff neki! Aztán a másik is. Ezt már nem is kommentálom.

Nagyon remélem, hogy a jövő évad végre elhozza a megnyugvást, s a terveknek megfelelően lesz bemutatóm.

Jeleneteket ígértem az alcímben. A színdarabok mellett (Nyolc van belőlük összesen), írtam eddig hét jelenetet, tréfát is. Valamennyi vidám színezetű, valahogy nekem a komoly dolgok ebben a műfajban nem mennek. Írtam elég sok szomorú, lehangoló, olykor elkeserítő verset, kiéltem bennük a bánatos énemet. A Hevesi Sándor Színtársulat profilja más, itt inkább elférnek a könnyedebb, vidámabb, szórakoztató művek (Ez nem jelent nívón aluliságot, erre garancia Karinthy, Örkény, Radványi, stb.) Szóval – tréfás komolysággal gyakorta mondom Feri barátomnak – épp eleget írtam már egy nem tervezett, de „ki tudja, mit hoz a jövő” alapú, Hámori emlékműsor összeállításához.

Szerző és játszó
Az egymásrautaltság kényszerűségében folyó örök harc ez. Kék sarokban a szerző, piros sarokban a színész. Ez a küzdelem ráadásul úgy folyik, hogy a két félnek már nincs is köze egymáshoz. A szerző odaadta a darabját, mintegy lemondva minden továbbiról, azzal kapcsolatban. A színész persze nem a szerzővel, hanem annak szövegével birkózik (hogy egy másik küzdő sportágat is belekeverjek). No, de éppen ez a dolog lényege. A szerző ragaszkodik minden leírt sorához. Mi az, hogy a „lehet” helyett „talán”-t mondott? Egészen más a jelentése. Felborítja a cselekmény egyensúlyát. Kikérem magamnak! A színész – s ebben nagy szövetségese a rendező, hisz némely változtatás éppen tőle indul – úgy mondja, ahogy akarja. Na, persze ez nem azt jelenti, hogy összevissza beszél, ragaszkodik ő az eredeti szöveghez, de néha, véletlenül, vagy éppen jobb szót találva, eltér a szerepkönyvben leírtaktól. Tekintsünk el attól a szélsőséges esettől, amikor a játszó személy agya zárlatos lesz, lemegy nála a függöny és egy árva szó sem jut eszébe a szerepéből. Ilyenkor életmentés számára, ha mégis kijön szó a száján. Nem a szerepét mondja, az tuti. Ezt a „társszerzőséget” bocsánatos bűnnek tartom.

Sok rendező, nem szereti, ha a próbájára beül a szerző is. Mert a szerző, lett légyen is egyébként, a civil életében csendes, jóravaló, vitában meggyőzhető, szerzőként ugyanolyan vadbarom, mint minden alkotóművész, ha az alkotásáról van szó. Ebben nincs kivétel. Vagy ha van, akkor az nem szerző. Én azonban, az említett „zöld kártya” által biztosított szabad mozgásommal élve, bármikor beülhetek
a darabom próbájára. Be is ülök. Hogy aztán megfogadjam, hogy soha többet, majd a premieren. Aztán, lehiggadva, engedményeket teszek. Azért a főpróbára elmegyek, mert kíváncsi vagyok. Talán a kosztümös
próbára is, mert mégiscsak. Aztán persze ott vagyok a következő próbán. Hogy megint megfogadjam: ide többé nem teszem be a lábam. Mit csinálnak ezek az én szépen felépített, kerek mondataimmal?
Hát nem érzi ez a gyerek, hogy itt nem azt kell és nem úgy? Tessék! Kihagyott két fontos mondatot.
Tudja ez, mit beszél? Elmondta neki valaki?
A Pipogya királyságában az udvari bolond rímekben beszél. Na, ez az igazi szerzői vörös posztó. Morvai Pali, Kelekótya alakítója, briliánsán oldja meg a feladatát. Úgy, ahogy kell, szeretem a játékát.
Minden előadáson ünnepli a gyereksereg. A próbákon észrevettem, hogy szótaghibát vét. Eggyel több névelőt mondd, mint kellene ahhoz, hogy a vers ritmusa úgy szóljon, ahogy én azt megírtam. Felsziszszentem,
micsoda árulás, skandalum, merénylet, terrortámadás, most már biztosan megbukik a darab. Szóljak neki, ne szóljak neki? Ez itt a kérdés. Hiszen olyan rendes gyerek. Egyébként. Na, de most, itt? Á, mégse szólok, megvárom a következő próbát. Következő próba. Pali dettó. Jó, majd a premieren jól mondja. Premieren se mondja jól. Az a fránya névelő. Különben frenetikus siker, Pali hatalmas lendülettel beugrik a gyerekek emlékezetébe. Az ugrás nem virtuális, pont ott fog talajt a középső unokám orra előtt. A gyerek majdnem infarktust kap. Később jelzi nekem, hogy a bohóc bácsival szeretne találkozni.
Persze nem most, majd egyszer.
És akkor itt jön Hevesi Sándor. Hogyhogy? Úgy, hogy a Drámaírás iskolája c. tanulmánykötetében hosszan ír a szerző és a színész fent idézett harcáról. Amely örök. Példát hoz, ha jól emlékszem tán franciát, vagy angolt, de ez nem lényeges. A korabeli szerző folyamatosan feljelenti a színészt, aki következetesen megmásítja egy bizonyos helyen a szövegét. Viszont a darab teltházas szériát fut, a színészt és a szerzőt is éljenzik. Hiába a megmásított szöveg, a darab diadalútját nem állítja meg semmi. Minden előadás egyetlen mércéje a siker. Amit a közönség állít elő. Mi a fontosabb, tehető fel a kérdés. A szöveghűség, vagy a siker? A harc az utóbbi javára billenti a mérleget. A felhozott példában is ez a végső konklúzió. Más a helyzet, ha a darab megbukik, de csak annyiban, hogy apró érv a szerző kezében, bezzeg, ha pontosan mondja, akkor talán…vagy biztosan…

Szerzőként, bármennyire is ragaszkodom ahhoz, amit leírok, ha más jobbat, kifejezőbbet tesz hozzá a szerepéhez szóban, és az elnyeri a közönség tetszését, ezáltal a darab sikeres lesz, nem teszek mást, mint irigykedem, hogy nem nekem jutott eszembe. Borzasztóan nehéz ez, de ennél nagyobb bajom ne legyen. A mesejátékom főpróbáján részt vettem. Nem kellett volna. Az előadás – a legenyhébb kifejezést
használom, ha azt írom -, még nem állt össze. (Most már tudom, hogy egyik darab se áll össze a bemutatóra!) A szereplők rendre alulmaradtak a szöveggel vívott heroikus harcukban, össze-vissza tébláboltak,
nem találták a helyüket, Feri sajnálkozva mondta, hogy ez van, öreg, ezen a ponton már nincs mit tenni. Hazamentem és szóltam a feleségemnek, hogy szóljon a fiaméknak, szombaton kirándulni viszszük
az unokákat, mert, hogy én a bemutató előadásra nem megyek el, az biztos. Persze hogy elmentem. És láss csodát. Na, ne áltassuk magunkat, hogy minden stimmelt, de lement úgy az előadás, hogy
a bakikból a közönség semmit nem vett észre. A félelem összerántotta produkciót. A következő heti próbanapon, az értékelésnél azt találtam mondani: okoztatok nekem pár álmatlan éjszakát és szereztetek
nekem egy csodálatos délelőttöt. Így volt.
Megfigyeltem, hogy amíg a színjátékos nem tudja a szövegét, nincs ideje a játékkal foglalkozni. Annyira koncentrál, hogy nincs szinkronban a beszéde a mozgásával. Ha egy előadás (lásd Pipogya királysága) többször megy, a játszók egyre magabiztosabbak a szövegtudásban, s a játékuk gördülékennyé lesz, már arra is van idejük, hogy finomságokkal, ötletekkel hintsék meg a szereptortát.
Én – azon az alapon, hogy azt tudom, hogy ki a barátom, de azt nem, hogy én kinek vagyok a barátja -, úgy gondolom, hogy jó kapcsolatot ápolok a társulat tagjaival. Remélem, hogy ez az állapot végtelen időkig fennáll, s még sok közös siker záloga lesz.

Szerző és rendező
Utoljára hagytam, mintegy jelezve a dolog fontosságát, e két ember egymáshoz való viszonyulását, mint a színdarab színpadi továbbélésének argumentumát. Rácz Ferihez fűződő barátságomról fentebb már írtam. Más azonban Rácz Feri a barát és más Rácz Ferenc a rendező. Amikor egy szerző odaírja a darab végén, hogy Függöny, megkönnyebbülten hátradől és felsóhajt: túl vagyok a nehezén. Itt követi el színi életének legnagyobb tévedését. Egy frászt van túl. Akkor kezdődik igazán a munka. Mert az ugyan igaz, hogy az írást befejezte, létrehozott egy színdarabot, ami papíron létezik, könyvben kiadható, s bárki elolvashatja, de nem ez a végső cél. A végső cél a darab színrevitele, hiszen ezért készült, így teljesedhet ki a szerzői akarat. Itt lép a színre (mily könnyed ráutalás a témára) a rendező. A szerző, aki makacs ember, ha a tulajdonáról van szó, vonakodva, de a végső cél érdekében, átadja a színdarabot a rendezőnek. Ő ugyan úgy gondolja, hogy még az övé, és nem jön rá a szerencsétlen, hogy már csak egy köteg papírt tart a kezében, minden benne levő tartalom átszállt a színrevitellel megbízott személyre, aki innentől kezdve teljhatalmú ura és parancsolója minden dolgoknak, személyeknek és cselekedetnek. A rendező a kezébe veszi, forgatja, megszagolja a kéziratot, majd félrevonul, alkalmasint napokra, hetekre és úgymond, áttanulmányozza az anyagot. Mire előkerül, kész terve van mindenre. E tervnek nincs olyan pontja, amely megegyezne a szerző elképzeléseivel. A rendező ugyanis szétszedi a darabot, minden sorát lábjegyzetekkel látja el, majd összerakja, de még véletlenül se úgy, hogy annak egy darabja is megegyezzen az eredeti mű sorrendjével. A rendező szereplőket válogat, díszletben és jelmezben gondolkodik, térlátása van neki és koncepciója, hogy a jó Isten áldja őt meg, még haló porában is. A szöveg itt beáll egy olyan sorba, ahol nem biztos, hogy benne van az első ötben. Sőt! És elkezdődnek a próbák. A rendező több frontot nyit egyszerre. Hadakozik a szerzővel, a szereplőkkel, a technikai munkatársakkal, egyszóval minden olyan emberrel hadban áll, aki azért van ott, hogy segítse a munkáját.

Ereszkedjünk vissza a színpadra, s nézzük meg azt, hogy azzal a rendezővel, akivel nekünk van dolgunk, mi is a helyzet.
Rácz Ferenc tapasztalt, több évtizedes rutinnal rendelkező színházi ember. Kisujjában van a szorosan vett „szakma”. És drámapedagógus. Meg csak pedagógus, úgy szimplán. Emberekkel foglalkozik,
olyanokkal, akik szenzibilisek, művészhajlamaik sebezhetővé teszik őket, magasabb hőfokon égnek, apró, jelentéktelen dolgokon is képesek megsértődni, duzzogni. Színjátszók ugyanis. Feri, mint a korelnök
karmester ezt a folyton változó, különböző regisztereken játszó, olykor hamis hangot fogó zenekart dirigálja, magabiztosan.

Sokszor volt alkalmam figyelni, ahogyan rendez. Irigylésre méltó türelemmel, a legapróbb részletekre is figyelemmel. Különböző nemzedékek fordulnak meg a keze alatt, s ő szót ért mindenkivel. Amikor kell csendes szóval, de láttam magából kikelve, ordítani is. Lassan hergelte bele magát, majd egyre erősödő hangerővel, dobhártyarepesztő magasságokig jutott, akkor hirtelen letette a földre, minden indulatát. Döbbenetes hatása volt. Demeter Laci, látva, hogy egy párhetes tagsággal rendelkező ifjú rémült arccal ül, odasúgta: nyugi, most ez kell. Tudja, mit csinál, ezt tanulta. Tényleg tudja. Hiszen nem csak rendez, társulatot is vezet, mindeközben. Most azt ne gondolja valaki, hogy Feri tévedhetetlen és soha nem hibázik. Dehogynem. De nagyot soha. A Pipogyával tartott részpróbát. A forgatókönyvtől eltérő instrukciót adott Komornik Andrisnak, Kotyvalék mester megformálójának. Andris (Különben Moliere a társulaton belüli „művészneve”) szóvá tette, hogy nem így van. Feri kötötte magát, de igen. Moliere rám nézett, én megvontam a vállam, amiben benne volt, hogy igazad van, én úgy írtam, ahogy te mondtad, de mit tehetek? A rendező hajóskapitányi státuszban van, Isten után az első. Nem tettem szóvá a próba után se, azóta se. Nem rontott semmit a darabon, apróság volt. És nem is volt hiba, most látom, visszaolvasva a leírtakat. Meg aztán, hiányzik nekem, hogy az a zöld kártya piros kártyává váljon? (Ezt csak a szóvicc miatt írtam, gondoltam meghintáztatom elementáris humorérzékemet! – Kiemelés tőlem) Nincsenek szakmai vitáink. Nem értek ahhoz, amit csinál. Ő pedig többnyire meg van elégedve azzal, amit én írás címén összehordok. Adja az ég, hogy ez a paradicsomi állapot örökké fennmaradjon.
*
Fentebb leírt gondolataimnak nincs összefoglalása. Korántsem írtam le mindent és nem is kell. Nincs a társulattal való megismerkedésemnek kerek évfordulója, nincs különösebb okom arra, hogy visszatekintsek a megtett útra, hogy felidézzem ennek az útnak a legfontosabb állomásait, megemlékezzek azokról, akik rám a legnagyobb hatást tették, vagy ellenkezőleg.

Semmi nem vezetett szándékomban más, mint az, hogy megpróbáljam lefényképezni a státuszomat, s ezt a méretes fotót átnyújtsam mindazoknak, akik írásomat elolvassák.
Ugyanis, ha valaki nem tudná: szerző vagyok a Hevesinél.
Függöny

Az égi társulathoz igazolt Szántó Éva

2018. március 30.

Társulatunkhoz a minap az alábbi értesítés érkezett:

„Szomorú kötelességemnek kell eleget tennem: édesanyám, Szántó Éva március 19-én, vasárnap meghalt, borzalmas sok szenvedés után. A temetés véletlenül stílszerű időpontra került: április 11. 11 órára. Helye: A Farkasréti temető Hóvirág utcai része. A búcsúztatás a Hóvirág utcai ravatalozóban lesz.”

Ismét megfogyatkozott tehát egy emblematikus taggal a Hevesi Sándor Színtársulat népes családja. Ezzel az emblematikus jelzővel azonban nem elégedhetünk meg, ha Éva színészi munkásságát szeretnénk szemléltetni, minősíteni. Tudatosan használom a színészi – és nem pedig a színjátszói – minősítést Éva esetében, annak ellenére, hogy Szántó Éva kereken negyven évig volt tagja ennek a státusában amatőrnek titulált színtársulatnak. Szántó Éva nem volt amatőr! Vérbeli profi volt, a színészi szakma, hivatás minden tudásával felvértezett apostolnője! Sajnos azt már nem tudom dokumentálni milyen forrásokból táplálkoztak a szakmai ismeretei, ám amikor mi megismerkedtünk úgy 1977 táján, Éva akkor már „kész színésznő” volt! Kivételes tehetséggel áldotta meg őt a sors, lehet, hogy nem is kellett neki semmit tanulnia, készen volt születése pillanatában. Egyszerűen beskatulyázhatatlan volt, minden műfalban otthonosan mozgott. Mindent el tudott játszani, s nem is akármilyen minőségben! Mesejáték, vígjáték, tragédia, színmű, pódiumjáték, vers, próza… egyaránt sajátja volt. Mesejátékok közül Lázát Ervin: Gyalogcsillagjában, a Grimm testvérek Csipkerózsikájában, valamint Csetényi Anikó: Varázsitalában játszott szerepei voltak emlékezetesek. Vérbeli komikai vénáját csillogtatta Zilahy Lajos: Házasságszédelgőjében, Görgey Gábor: Nyugalmas házában és nem utolsósorban Rejtő Jenő: Jutalomjáték című bohózatában. Ébert Tibor: Agamemnon drámájában volt módja megmutatni drámai tehetségét. E felsorolásból nem hagyható ki kirobbanó sikerű kedvenc magánszáma, Karinthy Frigyes: A te férjed című monológja, amiben számtalanszor bizonyította kivételes tehetségét.

Méltán nyerte el két ízben is a társulat által alapított és kimagasló művészi teljesítményt elismerő OSKARÍNA-díjat 1999-ben, illetve 2007-ben.

Sajnálatos módon gazdag színészi pályafutását nem tükrözi kívánatos részletességgel a személyéről készült Internetes oldal. Negyven év művészi munkásságának felkutatott adatai, fényképei, nyilvánvalóan csak töredékei a teljes pályaívének. A meglehetősen szűkmarkú dokumentáció ellenére közönsége, ismerősei, barátai emlékezetében továbbra is élnek és hatnak alakításai. Szántó Éva honlapja: klikk ide

Nem titkoltan megszállottja volt a színháznak. Szabályosan benne élt a budapesti színházi világ vérkeringésében, aktív időszakában minden előadást látott, mindenről tudott. Személyesen ismerte minden budapesti színház nézőtéri felügyelőjét, jegyszedőjét, akik révén estéről estére ott ült valamelyik előadáson. Halálos biztonsággal jósolt meg előre sikereket és bukásokat. Biztos forrásként lehetett számítani véleményére, melyik az a darab, amit feltétlenül és okvetlenül meg kell nézni!

Tizenegy évvel ezelőtt ünnepélyes körülmények között búcsúzott el a színpadtól. 2018 március 19-én átigazolt az égi társulatba. Jól jártak az angyalok, nem mindennapi talentum fellépéseit élvezhetik ezentúl.

Nyugodj békében kedves Éva!

A Hevesi Sándor Színtársulat nevében

Rácz Ferenc

Megújuló otthonunkban2018. január 14.

Házavató gála a LÁNG-ban!

A közhiedelem szerint a 13, nem kimondottan szerencsét hozó szám. Különösen érvényes ez a színház világára, ahol számtalan babonás szokás, íratlan szabály határozza meg a színészek mindennapjait. Mi most mégis megkísértjük a sorsot! Lesz, ami lesz, dacolva az előítéletekkel sutba dobjuk minden babonás félelmünket és… csak azért is!

Tesszük mindezt túláradó örömünkben, egekig szárnyaló boldogságunkban, határtalan lelkesedésünkben, a beteljesülő remény mámorító állapotában!

Annyi nélkülözés, hányattatás, viszontagság kényszerű megalkuvó kompromisszum után végre hamarosan felvirrad a nap, egy új, reményteljes időszak kezdete: megnyitja kapuit az újjáépült, szépült otthonunk a LÁNG MŰVELŐDÉSI KÖZPONT!

Véget ér egy nélkülözésekkel teli, ínséges időszak, s végre-valahára ismét komfortosabb, valóságos színpadi milliő közegében létezhet társulatunk.

Nagy reményekkel, grandiózus terveket dédelgetve szándékozunk birtokba venni, belakni új otthonunkat.

De az első szó a köszöneté! Hála és őszinte köszönet mindazoknak – a mecénásoktól az építőmunkásokig terjedő skálán minden szervezetnek és személynek – akik érdemben hozzájárultak ennek a csodálatos épületnek az újjászületéséhez! Nem tagadhatjuk meg köszönetünket a Magyar Szakszervezeti Szövetség illetékeseitől sem, akik rendszeres játszási- és heti próbalehetőséget biztosítottak számunkra – nagyvonalúságról tanúskodva – ingyen és bérmentve.

Bizony ne tagadjuk – mint ahogy a mellékelt kép is bizonyítja – igencsak ráfért már egy alapos „ráncfelvarrás” az épületre. Télvíz idején gyakorta tartottunk télikabátos próbákat a kazánház rakoncátlankodása okán. A színpadi tér enyhén szólva “lelakott”, lepusztult állapota, annak technikai puritánsága a színházszerű játék lehetőségét már igencsak megnehezítette.

De hagyjuk a múltat! Örkény István örökbecsű egypercesét idézve: „Nézzünk bizakodva a jövőbe! És már nem is száztíz-száztizenöt évet kell várni, hanem csak négy hónapot, hogy egy nagyszabású házavató gála keretében az MSZOSZ-díjjal kitüntetett Hevesi Sándor Színtársulat ismét felléphessen és megmutathassa magát kedves otthoni közönségének!

És itt kell sort kerítenünk a már említett 13-as szám magyarázatára. Mi sem természetesebb, mint hogy repertoárunkból az elmúlt évek egyik legsikeresebb produkcióját tűzzük műsorunkra, „Az élet, mint olyan…-t”, Radványi Ervin szerzői estjét.

Csakhogy!

Az egész darabot nem játszatjuk el, hiszen az valamivel több mint egy óra, cirka 76 perc. (7+6, az testvérek között is 13!) Ami pedig a teljes darab angyalföldi bemutatását illeti, arra remélhetőleg sort keríthetünk az új pódiumszínpadunkon még ez év folyamán valamikor. Hogy stílusosak legyünk: mondjuk október 13-án szombaton, vagy november 13-án kedden. Ez utóbbi amúgy is próbanap.

Továbbá.

A gála jellege, – a számos fellépő csoport – miatt az egyes produkciók nem haladhatják meg a maximum 13-15 percet. Ki kell tehát választanunk Radványi Ervin szerzői estjéből egy jelenetet – nyilván a legütősebbet, a legnagyobb sikerrel kecsegtetőt – ami értelemszerűen a zárószám lesz, a „Vartyogó mocsarak”.  Ennek a jelenetnek a játékideje – ha gyorsan, tempósan játsszuk, akkor uszkve belefér a megadott időkeretbe. Megjegyzendő, hogy ezt a produkciónkat eddig pontosan egy tucatszor játszottuk, vagyis ezen a gálán kerül sor tizenharmadik alkalomra. Ebben a jelenetben társulatunk tíz tagja lép színpadra, ám ha ideszámoljuk azokat is, akik nélkül e produkció nem kerülhetne színre, vagyis a szerzőt, a rendezőt és nem utolsósorban a színpadtechnikust, akkor ez ugyebár összesen megint csak 13. Az már csak hab a tortán, hogy a tervezett Házavató gála napja a hírek szerint június 3-a, vagy 10-e lenne. 3+10 az ugyebár 13!

Ennyit a tizenhármas szám bűvöletéről.

Nincs más dolgunk, mint készülni becsülettel erre az ünnepi pillanatra és számolni a napokat, hogy vajon mennyit kell még aludni addig?

Sajnos még többet, mint tizenhármat!

Rácz Ferenc

a társulat rendezője

2016. szeptember 02.

ELŐSZÓ A HÁROM PORTRÉ MARGÓJÁRA

Nemrégiben – társulatunk jelmeztárában való szokásos éves rendrakás során – kezembe akadt néhány megsárgult papírlap. Az első mondatra pillantva rögtön felkeltette érdeklődésemet az írás, hiszen azonnal nyilvánvaló volt, hogy ezek a sorok 1978 őszén, telén íródhattak, vagyis csaknem 38 éve!

Izgalommal vettem kezembe és olvastam végig azon nyomban ezt a néhány oldalt. Rám törtek az emlékek! A három nyilatkozó személyéhez számtalan személyes emlék, élmény fűződik! Volt szerencsém éveken keresztül együtt játszani velük, partnerükként sokszor élvezhettük együtt a közös játék örömeit!

Pozsár Lajos bácsi által említett Molnár Ferenc című egyfelvonásosában „Az ibolyában” jól emlékszem, fergetegeset játszottunk Balatonszemesen, a később Latinovits Zoltánról elnevezett Művelődési Házban. Acsai Mari házsártos Rákiját csitítgattam türelmes, csavaros észjárású férjként, hogy megvédjem Péntek Rita alakította Ördögfióka gonosz cselszövéseitől.

Nem tehetem meg, hogy ne adjam közre ezt a már kordokumentumnak számító három önvallomást, egyrészt mert az egyéni véleményeken túl, sok minden egyéb is kiolvasható, megérezhető ezekből a megnyilatkozásokból. Másrészt tisztelegni szeretnék e három emblematikus társulati tagunk előtt, megköszönve a sorsnak, hogy megőrizte ezt a dokumentumot, s benne gondolataikat, s ezzel személyüket is egyben.

Sajnálatos módon a portrék készítőjének személyéről nem maradt fenn adat, így csak egy eleddig ismeretlen szerzőnek róhatjuk le hálánkat munkájáért.

Köszönet érte!

Budapest, 2016. szeptember 1.

Rácz Ferenc

PORTRÉK VILLANÓFÉNYBEN

Nemrég ünnepelte fennállásának 2o. évfordulóját a BM Hevesi Sándor színjátszó együttes. A csoport 3 tagjának tettem fel ugyanazt a kér­dést: Hogyan értékeli a csoport pályafutását, ezen belül a saját sze­repét és a magyar amatőr színjátszás egészét?

A DOYEN: POZSÁR LAJOS

Már kisgyermek koromban eljegyeztem magamat az amatőr színjátszással. Első szerepem a tékozló fiú volt. A darab szerint a falhoz kellett vol­na vágnom egy színes füleskorsót. Óvodás lévén nagyon örültem minden­nek, amivel játszani lehet, ezért nagyon sajnáltam a drága serleget. Leszóltam tehát a színpadról az óvónéninek: Tessék mondani odavágjam?

Ő erre azt válaszolta: Vágd csak oda, majd kapsz egy másikat. Meg is kaptam. Ez volt az első gázsim.

A komolyabb amatőr színjátszást 1937-ben kezdtem egy üzemi színjátszócsoport tagjaként. Túlnyomórészt rövid jeleneteket, énekszámokat adtam elő, minden műfajban, tehát magyar nótát, táncdalt egyaránt. A háború alatt, katonakoromban a harctéren is gyakran felléptem.

1951-ben a Népművelési Intézet rendezésében elvégeztem egy 3 hónapos bentlakásos színjátszó-rendezői tanfolyamét, jó eredménnyel. Működési engedélyt azonban nem kértem, mivel a szívemhez közelebb állt az effektív színpadi munka, a kollektív színjátszás. 1952-ben tagja lettem a Textil Szakszervezet Központi Színjátszó Együttesének, amelynek rendezője Somlay Pál volt. Az ő munkáját dicséri Borisz Lavrenyov: Leszá­molás c. darabjának 1 felvonásba sűrítése. Ebben a darabban főhőst, Godunt játszottam. Ehhez az időszakhoz számos nagysikerű szerepemlékem fűződik. A zenés vígjátékoktól kezdve, mint pl. Csizmarek Mátyás “Bujócskája” a kor divatjának megfelelő munkásdrámákat is játszottunk, ilyen volt D. Szabó László bányászdrámája, a “Káin és Ábel”. Az itteni tevékenységemért kaptam 1956 januárjában a “Szocialista kultúráért” érdemérmet•

Az együttes 1957-ben feloszlott. Ekkor kerültünk többen – Somlay Pál vezetésével – a Belügyminisztériumhoz. Az azóta eltelt időszakban az együttes 2 alkalommal nyerte el a “Kiváló Színjátszó Együttes” kitün­tetést. Az itteni jelentősebb állomások: “Bessy Smith halála” Csehov: Hattyúdal, Illés Endre: Látogatás, valamint számos négysikerű esztrád- műsor.

Nagyon kedves emlékem 1957-ből Molnár Ferenc: Játék a kastélyban c. vígjátékénak színrevitele, ahol együttesünk jelenlegi vezetőjével M. Zala Kornéliával játszottam együtt.

1978 Az ibolya -Balatonszemes Rácz Ferenc – Pozsár Lajos – Marosi Antal

Nagy veszteséget jelentett Somlay Pál 1975-ben bekövetkezett halála. Nemcsak a színjátszást szerettette meg velem, de mint ember, mint ba­rát is nagyon sokat jelentett. Szinte úgy éreztem, hogy bennem is meghalt a színész, sokáig foglalkoztam a visszavonulás gondolatával. Ekkor azonban M. Zala Kornélia együttese, az 1958-ban alakult Hevesi Sándor színtársulat is a BM Zrínyi utcai klubjában ütötte fel főhadiszállá­sát. A korábbi együttműködés, mely mindhármunkat összefűzött, arra késztetett, hogy továbbra is kitartsak örök szerelmem, a színjátszás mellett. Nem is bántam meg. A két társulat 1976-ban történt egyesülése számos nagy sikert hozott.

Nagy örömömre szolgált, hogy a filmszerepek sem kerültek el. Szabó István “Szerelmesfilm” az “Apa” és “Tűzoltó utca 25” Bacsó Péter “Jelenidő”, Simó Sándor “Legszebb férfikor” Szijj Miklós “Dübörgő csend” című alkotásában játszottam. A dokumentumfilmek közül kiemelném Szabó István “Toronto 71” és “Farkasfej a kabáton” c. filmjét. Természetesen ezek nem voltak főszerepek, de a nagy egész kis részének lenni is öröm volt.

A jelen örvendetesen mozgalmas. Tavaly a Nemzetközi Gyermekév alkal­mából tűztük műsorra Benedek Elek “Többsincs királyfi” c. mesejátékát, Móricz Zsigmond “Aranyos öregek” c. életképét pedig az író születésének loo. évfordulója alkalmából. Mindannyiunk kedvence Molnár Ferenc: Az ibolya c. 1 felvonásos vígjátéka, ahol egy színigazgató szerepét alakítom.

A múlt év áprilisában – az együttes fennállásának 2o éves jubileumán újabb nagy megtiszteltetés ért. „A Kiváló Társadalmi Munkáért” érdemrendet kaptam, 2 évtizedes tevékenységemért. Úgy érzem – és ezt akkor is hangsúlyoztam – hogy ezt a kitüntetést a közösséggel szoros egység­ben értem el, nem túlzok tehát, ha azt mondom, hogy ez csoportunk min­den tagjának szól.

Arról a kérdésről szólva, hogy csoportunk munkája hogyan illeszkedik az amatőr-mozgalom egészébe, azt mondhatom, hogy én személy szerint is a hagyományos színjátszás híve vagyok, jóllehet a modern törekvések között is szép számmal találhatók érdekes kezdeményezések. Szeretnék minél tovább színpadon maradni, az egyénieskedéstől mentes, kollektív munka szellemében.

A MÁR TAPASZTALT IFJÚSÁG: ACSAI MÁRIA

1979. Többsincs: Rácz F. – Acsai M.

Igen hamar szoros barátságot kötöttem a színjátszással. Általános iskolában – több helyen is jártam – úgyszólván valamennyi ünnepségen, is­kolai seregszemlén részt vettem. Közelebbi kapcsolatba 1969-ben kerültem a mozgalommal, amikor tagja lettem a KISZ Központi Művészegyüttesének.

A csoport vezetője Kürti József volt. Ezt követően a X.kerületi Pataky István Művelődési Ház csoportjába kerültem, Bácskai Lauró István vezetésével. Ezt követően Éless Béla, majd M. Zala Kornélia lett a csoport rendezője. Szerepeim zömét irodalmi összeállítások tették ki. Egyik legkedvesebb emlékem a “Melinka” címszerepe volt és még gimnáziumban eljátszottam Csokonai Karnyónéját. Az újabbak közül Molnár Ferenc “Ibolyájának” Sobri Ilonkája és Benedek Elek “Többsincs királyfijának Ráki szerepe a legkedvesebb,

Közel állnak hozzám, a dinamikus lendületű, bővérű komédiázásra alkalmat adó vígjátéki szerepek. Ilyen vagyok az életben is, ha vígjátékot játszom, csak önmagamat kell adnom.

A JÖVŐ REMÉNYSÉGE: PÉNTEK RITA

Az ibolya: Péntek Rita – Pozsár Lajos

Színjátszó múltam /ha lehet ezt így nevezni/ már az óvodában kezdődött. Rettentően izgultam mindig, ha szerepelnem kellett! Általános iskolában, gimnáziumban is mindig vállaltam versmondásokat, és amikor lehetőség nyílt arra, hogy színjátszó együtteshez menjek, éltem az alkalommal.

Ma már azt mondom, hogy szükségem is van erre a “kiskapura” ahol az ember valami másban, valami újban, érdekesben hasznosan kikapcsolódhat.

A csoportnak úgy érzem, hogy nagyon nehéz helyzete van az amatőr színjátszók táborában, mert amit mi vállaltunk, csinálunk, szeretünk – a hagyományos színjátszás – az sajnos eléggé háttérbe szorult az utóbbi időben. A pályafutásunk alatt elég szép eredményeket értünk el, habár az egy kicsit rajtunk is múlik – többre képes ez az együttes.

Saját magamról csak annyit, hogy legyen az bármi, főszerep, kis szerep én igyekszem, azt hiszem sikerrel a legjobban átvenni azt a figurát, azonosulni vele. A színpadon megszűntem Péntek Rita lenni, ha ördögöt alakitok, annak érzem magam, ha rossz lány kell, hát azzá tudok válni!

A magyar amatőr színjátszó mozgalomnak volt van és lesz jövője! Az amatőr szóba sokféle műfaj belefér, nem szabad engedni, hogy az egyik műfaj sikere elkápráztasson minket, mert lehet egy más műfaj a maga nemé­ben érdekes, szórakoztató tanulságos.

Kelt Budapesten feltehetően 1978 őszén, telén október – december tájékán.

A szerző kiléte eleddig sajnos ismeretlen.

FIGYELEM – Műsorrend változás!2016. február 10.

Tájékoztatjuk társulatunk műsorai iránt érdeklődőket, hogy a február 23-ra tervezett TABI KABARÉ műsorunk bemutatójának időpontja megváltozott!

A bemutatóra március 19-én szombaton 19.00 órai kezdettel kerül sor.

Ezen a színházi estén a második részben sokak kérésére ismét műsorra tűzzük Radványi Ervin: Az élet, mint olyan… című “állítólag” nagy sikerű, humorban bővelkedő játékunkat.

Minden érdeklőt szeretettel vár és jó szórakozást kínál

a Hevesi Sándor Színtársulat csapata

Jóleső figyelmesség

2015. december 23.

Társulatunknak otthont adó Láng Művelődési Központ vezetőségétől a mellékelt  köszönő üdvözlet érkezett:

Bízva a további gyümölcsöző együttműködésünkben  köszönöm e jóleső figyelmességet és a társulat minden tagja nevében viszonozom e jókívánságokat!

Rácz Ferenc

Nelli elhagyott bennünket!

2015. november 12.

„Anya ma csendesen, fájdalom nélkül elaludt.”

Ma kora délután érkezett a hír, – amit kár lenne tagadni – a józanész minden érzelmi berzenkedés ellenére is már jó ideje sejtetni engedett. Tudtuk, hogy egy hosszú élet minden hozadékával terhelten élte mindennapjait. Nem volt a biológiai sors kegyeltje, az utóbbi években nem kerülték el a testi kínok, s a végső időszak hónapjai nem kimondottan a „békés öregség” jegyében teltek. Rakoncátlankodó biológiai matériájában azonban mindvégig töretlenül működött a szellemének ereje.

Nemrégiben, augusztus 23-án töltötte be 90. életévét. Erre az alkalomra szerettei, tisztelői, barátai és tanítványai, a szépszámú ünnepelni vágyó volt és jelenlegi kolléga monstre meglepetésparti szervezésébe fogott, felidézve az együtt töltött termékeny, alkotói éveket. E nemes szándék azonban csak terv maradhatott, mert annak létrejöttét Nelli sajnálatosan romló egészségi állapota már meghiúsította.

A sors különös fintora, hogy a születésnapja alkalmából, az elmaradt meglepetés ünnepséget természetesen nem pótolható szándékkal született őt méltató köszönés és e fájdalmas búcsúzkodás közvetlenül követi egymást.

Vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy Nelli teljes életet élt! Szelleme, munkássága nem tűnik el nyomtalanul, mert bennünk, munkatársaiban, tanítványiban, barátaiban és tisztelőiben maradandó módon él tovább!

Sokunk köszönheti Nellinek a kultúra, a színház, a színpadi játék örömét és szeretetét a társulati közösségi lét izgalmát, a teremtő próbafolyamatok kínkeserves gyötrelmeinek és a rácsodálkozó felismerések semmihez sem hasonlítható mámorító érzését, egy-egy siker megélésének szárnyaló boldogságát, e társas lét emberformáló, lélekemelő erejét.

Köszönjük Nelli! Ég veled Nelli néni, a te emlékeddel a szívünkben tesszük tovább közös dolgainkat Thália istenasszony templomában, a színpadon!

Isten éltessen Nelli néni!

2015. augusztus 23.

Ma, augusztus 23-án ünnepeli 90. születésnapját ZALA KORNÉLIA!

Azon kevesek kedvéért akik nem tudnák: Zala Kornélia 34 éven át – szinte a kezdetektől, 1958 őszétől 1992 végéig – állt a rendezőként a társulat élén. Ez alatt az idő alatt több mint száz előadás, fellépés fűződött a nevéhez.

Nemcsak rendezőként, de pedagógusként is megállta a helyét. Tucatszámra kerültek ki keze alól kiválóbbnál kiválóbb, a színészmesterséget nem amatőr színvonalon elsajátító tehetségek. Hogy csak három közismert névről tegyünk említést: Reviczky Gábor, Detre Annamária, Katona János.

Neve összeforrott a honi amatőr színjátszás fénykorával. Felsorolni is lehetetlen hány embert fertőzött meg az, irodalom, a vers, a színház szeretetével. Tanítványai, kollégái mind a mai napig gyakorta idézik fel, egy-egy kiemelkedő rendezését, s jóleső érzéssel neveznek nevén több fergeteges sikerű előadást.

Drága Nelli néni! Szépszámú tanítványaid, színjátszóid hálatelt szívvel mondanak neked köszönetet az együtt töltött évekért, a nekik nyújtott emberi jóságodért, azért a mérhetetlen szellemei gazdagságért, mint önzetlen munkáddal örökül hagytál ránk!

Isten éltessen 90. születésnapodon a tőled telhető legjobb erőben, egészségben!

Visszajelzés a dorogi fellépésünkről2015. május 07.

Immáron második alkalommal tettünk eleget a dorogi Zrinyi Ilona általános iskola pedagógusai, illetőleg a szülői munkaközösség felkérésének, és műsort adtunk az általuk szervezett közönségnek a József Attila Művelődési Házban. Ezúttal “Három az egyben” című produkciónkkal szórakoztattuk a megjelenteket. A cím egy egyfelvonásost és két jelenetet jelenetet takar. Nevezetesen Görgey Gábor: “Nyugalmas ház” című abszurd vígjátékát, valamint Karinthy Frigyes: “Kísérleti módszer” és a “Szabályos lélektani dráma” című komédiáit.

Fellépésünket követően Dankó József iskolaigazgató úr az alábbi levélben reagált a történtekre: Dorogi Zrinyi Ilona ált. isk. levele

Elhunyt Katona János

2015. április 04.

Miklós Zsuzsa: Éljen a banánköztársaság 1972 (Juhász Borbála & Katona János)

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Katona János színművész életének 66. évében a mai napon elhunyt – adta hírül honlapján 2015. március 31-én a budapesti József Attila Színház.

Katona János 1949. október 20-án született Budapesten. 1978-ban diplomázott a Színházi- és Filmművészeti Főiskolán.

Ezt követően a Pécsi Nemzeti Színházba került, majd játszott Szolnokon, a Várszínházban és a Nemzetiben is. 1992-ben a József Attila Színház társulatának tagja lett.

A február végén bemutatott Kaviár és lencse című komédiában ő alakította a nagyapót, de szerepelt az Úrhatnám polgár, a Feketeszárú cseresznye, a Csalóka szivárvány és Az aranyember című darabokban is. Egyik emlékezetes alakítását az Őrült nők ketrecében nyújtotta. Önálló József Attila-estje is volt.

Szerepelt a Csíksomlyói passió, A kárókatonák még nem jöttek vissza… vagy A luxusvilla titka című tévéfilmekben. Leginkább a Magyar Televízió szórakoztató műsoraiból ismerheti arcát a közönség, így a Nevetni kell, ennyi az egész és a Most mi jövünk! című produkciókból, valamint a Markos-Nádas-Boncz-féle kabaréjelenetekből.

Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy Katona János színészi pályafutása már az 1978-at megelőző években szárba szökkent és virágzásnak indult. Amatőr színjátszóként – a főiskolára kerüléséig 1967 és 1974 között – a Hevesi Sándor Színtársulat tagjaként számos produkcióban aratott, szép, emlékezetes sikereket. Ide kattintva bővebben tájékozódhat Katona János kezdeti sikereiről. Katona János szerepei.

Emlékedet megőrizzük János! Nyugodj békében!

« Régebbi hírek

Újabb hírek »

Radnóti-díjas lett Gyulai Zsuzsánk!2014. november 20.

Figyelem, figyelem! Közhírré tétetés sürgős esete forog fenn!

Alant kürtöljük világgá az örömhírt, magának az érintettnek a tolmácsolásában.

Íme:

Kedves Társulat, Kedves Mindenki!

Hadd osszam meg Veletek versmondói pályám egészen különös és becses elismerésének örömhírét: 2014. november 9-én Radnóti-díjas lettem!

 A Radnóti Miklós vers- és prózamondó verseny kétévente kerül megrendezésre. A „versenyek versenyeként” aposztrofált eseményen az előző két év országos és határon túli vers-és prózamondó versenyeinek legjobb helyezést elért előadói indulhatnak. Ezért a Radnóti-díj az amatőr előadó-művészet legrangosabb kitüntetése.

 Radnóti verseivel foglalkozni, a sorokban rejlő tragédiát, fájdalmat és emberi nagyságot átélni, szívünkhöz emelni, mélységeit kibontani, átgyötörni magunkon mindazt az iszonyatot, amit Ő végigélt és elviselt – súlyos, megrázkódtató feladat a versmondó számára. Én is csak hosszú idő után most vállalkoztam rá először. Halálának 70. évfordulóján így, a magam eszközeivel akartam adózni emlékének, emberi és költői nagyságának.

 Örülök, hogy a körötökben, ebben a melegszívű, kedves társulatban ért ez a kitüntetés, és így valamit én is be tudok adni a közösbe…

Mi mást lehet ehhez hozzátenni, mint azt, hogy: GRATULÁLUNK ZSUZSA!

Visszavárunk Rita!2014. november 01.

A lehető legérzelemmentesebb módon, pusztán tényszerű adatokra támaszkodva adjuk hírül: Kovács Rita társulati tagunk – alig egy évi tagsági viszonnyal a háta mögött – november elején megválik tőlünk. Egy ilyen esemény egyáltalán nem ritka egy színtársulat életében, főként egy amatőr státusú társulat mindennapjaiban nem. Ha nem is örvendetes, de érthető, különösen az utóbbi néhány évben tapasztalt megnövekedett jövés-menés. Nem is érdemelne egy ilyen távozás akkora figyelmet, hogy arról ilyen módon is megemlékezzünk, pusztán abból az okból sem, hogy csupán ebben az évben többen is szinte huzatos átjáróházként kezelték társulatunkat. Csak az utóbbi nem egészen egy esztendő alatt írd és mondd heten fordultak meg nálunk, s kaptak lehetőséget, szerepet. Újsütetű tagjaink távozásukat megélhetési, egzisztenciális körülményeik változásával indokolták.

Az amatőr státusú színjátszás az összes velejáró kötelmeivel, elvárásaival együtt is szabadidős tevékenység. Kinek hobby, kinek önmegvalósítás, kinek pótszer, pótcselekvés, kinek örömszerző élettér, kinek csupán ugródeszka a hivatásos lét irányába. Szóval sokféle motiváció, indíttatás, szándék ötvöződik eggyé, alakítva, formálva egy ilyen kulturális közösség  kohézióját.

Számos körülmény, de kétségtelenül az egzisztenciális létezés mindenkori viszonyai határozzák meg az ilyen típusú közösségi szerveződések működési viszonyait, színvonalát. Nincs értelme különösebben bizonygatni az oksági összefüggést az érintettek egzisztenciális viszonyai és egy ilyen csoport működésének stabilitási helyzete között. Nem panaszképpen, de kár tagadni, hogy az utóbbi évtized honi állapotai nemigen tették könnyebbé – hogy csak magunkról beszéljek – társulatunk működési körülményeit.

Ebbe a tehát nem rózsásnak nevezhető helyzetbe csöppent közénk – sikerrel kiállva a felvételi procedúra összes vegzálását – 2013 őszén Kovács Rita kollégánk.  Igen rövid idő alatt kiderült, hogy remek vásárt csináltunk! Pillanatok alatt képes volt az erdők jóságos öregasszonyává átalakulnia és ezzel a szerepével debütált a “Palkó és a szamara” című mesejátékban. Szorgalma, munkabírása, s nem utolsósorban tehetsége révén egy év alatt több darabban illetőleg szerepben is volt alkalma színpadra lépnie. Összesen nyolc alkalommal lépett közönség elé az alábbi szerepekben: Részletesebben itt.

Vuharai Elemér: Palkó és a szamara – erdők öreganyja

Csetényi Anikó: Varázsital – Kalári, szobalány

Hámori István Péter: Karbid krónikák – Hancúr Gizella, tolmácsnő

Karinthy Frigyes: Két nő beszélget – Másik nő

Csetényi Anikó: Varázsital – Csibe királykisasszony

Szépen induló színpadi karrierjének további állomásait ezek a tervbe vett szerepei jelentették volna:

Görgey Gábor Nyugalmas ház – Gigi

Hámori István Péter: Legfőbb támaszunk a söntéspult (egyfelvonásos tragikomédia) – Zita úrnő

Hámori István Péter: Bogi királykisasszony (mesejáték) – Bogi

Zilahy Lajos: Házasságszédelgő (vígjáték) – Galambné, óvódásné

A fent felsorolt tervek sajnálatos módon ha meg is valósulnának, minden bizonnyal Rita nélkül kelnek életre. Társulatunk motorjaként, szívvel lélekkel odaadóan dolgozó Ritánk ugyanis bejelentette: másik városba költözik, s ott teremt otthont, épít jövőt. Lassan a magát harmadik-negyedik legnagyobb magyarok lakta városnak tudható, London polgáraként kezdi meg karrierépítő tevékenységét.

Nincs ehhez mit hozzátenni. Ha csak annyit nem: azért sem veszünk tőled könnyes, érzelmes búcsút Ritánk! Öröm volt együtt játszani veled, s nem mondunk le a veled való közös munka boldogságáról!

Visszavárunk Rita!

Nálamalapítás – 20142014. szeptember 08.

Első felvonás
Annak ellenére, hogy immáron több évre visszamenően is vannak igazolható adataink arra vonatkozóan, hogy ez az évente megrendezésre kerülő rendezvény egyre nagyobb népszerűségnek örvend társulatunk tagjai körében, csak most vettük a bátorságot, hogy első ízben világgá kürtöljük az ott történteket.
Az “ott történtek” kollégánk, – nevezzük őt halált megvető bátorsággal nevén, lesz, ami lesz – szóval Morvai Pali kezdeményezésére néhány évvel ezelőtt kezdődtek, és azóta minden év augusztus 20-a táján perfektuálódnak, hogy ily nemes egyszerűséggel, és szuggesztív tömörséggel fejezzük ki magunkat.
A helyszínül pediglen alkalmasint kedves kollégánk kies tusculanuma szolgált. Ez a változatosság kedvéért idén sem volt másként.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy vajon eleddig miért nem adtunk hírt, miért nem tájékoztattuk a széles nyilvánosságot, a “nagyérdeműt” ezekről az összejövetelekről.
Nos, a válasz roppant egyszerű, mondhatni kézenfekvő:

rövidesen folyt. köv. (fokozzuk a feszültséget)

Második felvonás

Madártávlat

Mivel a rendezvény pontos helyrajzi számát e helyt sajnos nem áll módunkban közölni, a történtek iránt érdeklő tömegek elégedjenek meg annyival, hogy az események földrajzi koordinátáinak metszéspontja egy szőlőtőkékkel gazdagon borított borvidék centrumát súrolja.

E körülmény némileg, ha csekély mértékben is, de mégiscsak rányomta a bélyegét az összejövetel jellegére, valamint a történések végkimenetelére. (Cca. 174 %-ban)

Corpus delicti

Miután a megjelent szépszámú vendégsereg – kizárólag a kultúrára és kellemes baráti csevejre szomjúhozó – különítménye sáskahadként lecsapott a felhalmozott étkészletre, rögvest nekilátott a pincekészlet módszeres feltérképezéséhez. Ebbéli törekvésükben élen jártak a bizonyítékként mellékelt fotográfián beazonosítható tettestársak.
(Mindazonáltal, egyébként az, az általam néven nevezni nem kívánt kollégám, aki nemrégiben adott hangot  abbéli örömének, hogy e mostanában tanult kifejezéssel mintegy 27 %-kal feljavíthatta magyar szókincskészletét, – íme lásd -immáron tagadhatatlan, hogy főkolomposi minőségében vette ki részét ebben a spontánnak titulált, egyébiránt pedig előre kifundált módon végrehajtott akcióban.

rövid szünet után megint folyt. köv. (a feszültség további fokozódása szándékával)

Harmadik felvonás

Produkcióóóóóó!

A tárgyilagosság kedvéért kénytelen-kelletlen meg kell említeni, hogy némi szakmaiság is felütötte fejét a nap folyamán.Csillapíthatatlan exhibicionizmusától hajtva a házigazda a helyszínen beszervezett néhány további hasonló betegségtől szenvedő delikvenst, akik boldogan kihasználván a lehetőséget, magukat alkalmi fellépőknek kikiáltva,  nem átallottak rögtönzött színjátékkal  előállni, abban tévhitben ringatván magukat, hogy ripacskodásuk kedvező fogadtatásra talál. Ebbéli hitükben nem is csalatkoztak túlságosan. A hatalmas, szűnni nem akaró  ováció okához    döntő módon(!) a kivételes magasságokba emelkedő, ugyanakkor nemesen egyszerű, visszafogott eszközökkel operáló rendezőnk briliáns, csillogó, sallangmentes, helyenként katartikus erejű, fergeteges improvizatív játéka is (bocsánat: nem némileg, hanem:)  abszolút mértékben(!) hozzájárult.  Igen! Valóban ezt hisszük mindannyian, akik részesei lehettünk ennek a korszakos eseménynek, mindannyian, egyöntetűen így gondolkodunk!

Éljen szeretett rendezőnk, éljen…

• No, ebből ennyi untig elég! Figyelmezzetek Bástya elvtárs örökbecsű intelmére: “amit a legjobban becsülök magamban, az a szerénység fiaim, a szerénység…” (Szerkesztői megjegyzés: az előző mondat rendezői utasításra beszúrt korrekció.)

A magamutogatásból azonban ennyi mégsem volt elég! A hevenyészett “Most mutasd meg!” activity játék, annak ellenére, hogy abban minden jelenlévő aktívan kivette a részét, mégsem okozott mindenki számára osztatlan örömöt. A kartelezés gyanúja vetült ugyanis a házigazdára és a vele egy követ fújó Moliere-re, akik, meglehetősen gyanús körülmények között, úgyszólván utcahosszal nyerték  a vetélkedőt. Miután a piszkos csalás ténye nem nyert kellőképpen bizonyítást, a kialakult eredményt írjuk egyszerűen a véletlen, illetőleg a vak szerencse számlájára. Mielőtt bárkit a vert mezőnyben a “savanyú a szőlő” vádja illethetné, kiáltsuk világgá ennek az ellenkezőjét. A helyszínen felzabált irdatlan mennyiségű szőlőfürtök mindegyike mézédesnek bizonyult!

Happy end!

Erősen reméljük, hogy hasonlóképpen lesz ez az elkövetkezendő esztendőkben is, mert nem fenyegetésképpen, csupán megfellebbezhetetlen óhajként jelentjük be: ismétlés a tudás anyja, vagyis jövőre veletek ugyanitt!

(A további borzalmak megszemléléséhez: klikk ide! Csak erős idegzetűek számára!)

Évadzáró társulati ülés – 20142014. szeptember 08.

Hagyományainkhoz méltó módon zajlott le az idei évadzáró társulati ülésünk. Szokás szerint rendezőnk, Rácz Ferenc évadérékelője nyitotta az estét. Mindenki megkapta a magáét!
Az est egyik ünnepélyes pillanata az évadban kiemelkedő művészeti munkát nyújtó társulati tagunk jutalmazása volt. Az 1993-ban alapított Oskarína-díj idei kitüntetettje Komornik András kollégánk lett.
Az ünnepélyes hangulatról vállalkozó kedvű kollégáink meglepetésprodukcióikkal sikeresen váltottak át jókedvű, vidám kacarászással kezdődő, és fullasztó röhögésbe torkolló játékba. Különösen az újsütetű tagjaink remekeltek és okoztak igazán vidám perceket számunkra.
Ez úton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik jelenlétükkel tisztelték meg előadásainkat, illetőleg meglátogatták honlapunkat. Kérjük, – ha tehetik – ezekről a felettébb furcsa szokásaikról továbbra sem mondjanak le.
Csupán emlékeztetőül az érintettek számára: évadnyitó társulati találkozónk időpontja: 2014 szeptember 9.

Bevettük Somoskő várát!2014. május 26.

A győzedelmes ármádia

(Haditudósítónk jelenti)

A “Varázsital” stábja, 2014. május 25.én miután sikeresen meghódította Salgó Hotel egybegyűlt közönségét,  ravasz csellel – vándorszínész társulatnak álcázva magát – rövid, erőltetett menet után sikeresen elfoglalta a közeli hegyormot uraló Somoskő várát. Az esemény itt látható képdokumentumai elégséges bizonyítékkal szolgálnak e fényes haditettre.

Emberanyagban nem esett kár. Győzedelmes ármádiánk a sikeres haditett végeztével rugalmasan elszakadva a csata helyszínétől a kora esti órákban békésen hazaszállingózott.

« Régebbi hírek                                                                                                            Újabb hírek »

Vendégjáték a Normafa Idősek Otthonában2014. február 14.

2013. november 27-én eleget téve a NORMAFA IDŐSEK OTTHONA meghívásának,  az Irodalmi vidámságokcímű vidám műsorunkkal szórakoztattuk az Otthon lakóit. Nem sokkal ezt követően Simó Zoltán ügyvezető igazgatótól az alábbi levelet kaptuk:

Levél – Normafa Idősek Otthona

Meglepetéspartivá változott az évadzáró társulati ülés

2013. július 08.

Mint minden évben rendesen, idén is sor került a szokásos társulati ülésünkre. Ez alkalommal azonban az események nem a szokványos menetrend szerint követték egymást. Túlzás nélkül állíthatjuk egyik meglepetés követte a másikat. Váratlan fordulatok tarkították az összejövetelt, nem kis izgalmat okozva az „összeesküvők”, a beavatottak és a kívülállók számára egyaránt.
Kezdetben ugyan minden az eredeti terv szerint alakult, mármint a rendezőnk, Rácz Ferenc szemszögéből nézve. Az általa megtervezett társulati ülés napirendjén az alábbi pontok szerepeltek:
1. A Démoszthenész Thália Pódium vendégjátéka.
2. Viszontválaszként „Az élet, mint olyan…” című műsorunk három jelenetének bemutatása.
3. A szokásos évadértékelő rendezői hegyi beszéd (visszafogottabbra tervezett kivitelben, tekintettel a meghívott kívülállókra, rokonok, barátok, ismerősök…)

4. Szolid eszem-iszom, dínomdánom, kötetlen csevej, laza disputa a jelenlévőkkel.
   Az első napirendi pont még annak rendje és módja szerint zajlott. A Démoszthenész Egyesület(a legkülönfélébb beszédhibával, beszédzavarral küzdő embereket és azok segítőit tömörítő országos szervezet) keretében immáron 5 éve működő Thália Pódium tagjai – akiknek életét szintén rendezőnk igyekszik megkeseríteni – vendégjátékával kezdődött a rendhagyó este. Az „Etűdök” címmel bemutatott produkciójuk méltán aratott sikert, a meghívott vendégekkel kibővült nézőközönség körében. A két újonc – Makó Vera és Róna Tamás – jelenetét többször szakította félbe a jóízű nevetés. Szikszai Feri által elmondott Hobby ballada is elismerő fogadtatásra talált. A már rutinosnak számító törzstagok: Vajda Zsófi és Kiss Csaba által játszott zárójelenet azonban csaknem kudarcba fulladt. Az angol abszurd humorra meglehetős élénkséggel reagáló közönség valósággal „szétröhögte” a jelenetet.

És itt, ezen a ponton borult fel az eredeti terv. A színpadi fegyelemhez szokott rendezőnk egyre növekvő elképedése és zavara jelezte: kezdenek kicsúszni kezéből az események, s néhány korábbi zavaró momentum, érthetetlen, furcsa, gyanús körülmény egyszerre csak összeállt, s villámcsapásként sújtottan fogta fel: rút ármány áldozatává vált! Demeter Laci, mint fő „bajkeverő” rutinos magabiztossággal szerelte le Rácz Feri aggodalmaskodó megjegyzéseit, terelte el figyelmét, hárította el a társulat egyes tagjai felé szóló utasításait. Amikor is a rendező úr már kissé idegesen kérte számon Kiss Dettin, hogy a kezdés előtti pillanatokban miért nincs még jelmezben, miért ténfereg itt a nézőtéren, Laci bevitte neki a kegyelemdöfést:

– Ferikém, te csak ülj le nyugodtan ide erre a székre és próbálj meg lazítani!

S nyitószámként rögvest elénekelte az egykor oly népszerű és közismert Hofi slágert.
A társulati tagok nem kevés önelégültséggel és elégtétellel nyugtázták, hogy a mindig magabiztosnak és határozottnak mutatkozó rendezőjük, zavarodottan, bárgyú mosollyal, megcsalatottan, rezignált beletörődéssel ül, megadva magát az elkerülhetetlen végzetének.

A kívülállók számára Demeter Laci szolgált magyarázatul. Társulatunk rendezője ebben az évadban kerek évfordulóhoz érkezett: pontosan 50 évvel ezelőtt 1962 őszén – gyerekszínészként – lépett először színpadra.
Ennek megünneplésére titokban szerveződött meg ez a köszöntőnek szánt meglepetés parti, melynek középpontjában a társulat tagjai egy suttyomban összeállított műsorral kedveskedtek az ünnepeltnek. Kiss Detti és Demeter Laci ének kettőssel, Morvai Pali „Tudományos borkóstolással” Renge Lidi és Furka Előd, Karinthy Frigyes: „A hang” című jelenével, Szalai Cintia egy Heltai verssel, Komornik Andris (Moliere) pedig „Az állva maradás jogával” szórakoztatta a jelenlévőket és lepte meg az ünnepeltet. Igazán figyelmes gesztusként a távollévő Viola Péter alábbi köszöntő sorait Morvai Pali ismertette.

Kedves Feri!
Elnézésedet kérem bárdolatlanságomért – tudom nem szép dolog levélben köszönteni valakit, főképp egy színjátszó körben kirívó bűn ez, de mentségemre szóljon, hogy a jó ügy érdekében vagyok távol. Igaz, nem én találtam fel az internetet, de miattam válik egyre szebbé, jelenleg is ezen ügyködöm.
De nem erről akartam írni, hanem elsősorban a háláról.
Hálás vagyok, amiért egyáltalán itt lehettem közöttetek. Nem volt egyszerű időszak nekem az utóbbi év, de a keddi próbák mindig üdítő színfoltok voltak a rohanós hetekbe építve. Millió vidám pillanatot szereztetek nekem, jó érzés volt együtt játszani ezzel az illusztris csapattal.
Hálás vagyok a profizmusért – amely néha ugyan megbicsaklani látszott a jóvoltunkból – de a törekvés, a szándék és a gyakorta észrevehetetlenül, néha láthatóbb módon gyakorolt szakértelem mindig meghozta a gyümölcsét – a sikert, amiért szintén igazán hálás vagyok. Mindig is szerettem a tapsot, a nevetést, az együtt örülést, ami elengedhetetlen és örömteli velejárói voltak a megnyilvánulásainknak.
Hálás vagyok, mert együtt dolgoztunk a honlapon, remek volt, hogy minden ötletemre nyitott voltál és jól esett látni, hogy lelkesedsz érte, szinte annyira, mint én.
Hálás vagyok az elismerő szavakért, és az építő jellegű kritikáért is. Sokat fejlődtem általad egy olyan hobbimban, amit sosem vettem elég komolyan ahhoz, hogy magamtól idáig jussak, ezáltal az önbizalmam is nőtt, sőt a munkámban segítségemre volt a „színpadképes megjelenés” követelményeinek alkalmazása.
Hálás vagyok az új szempontokért, amik a darabokról, jelenetekről alkotott véleményed nyomán formálódtak bennem, az elgondolkodtató műsor összeállítások, jól választott műsorszámok igazán hatást gyakoroltak rám is, nem csak a közönségre.
Nagyon nagyra becsülöm azt a munkát, amit immáron húsz éve töretlen lelkesedéssel művelsz, humorral, jókedvvel, odafigyeléssel, rászánással. Így kell működnie egy jó színjátszótársulatnak.
Most egy időre búcsúzom a társulattól, de ez csupán jelképes dolog, és ez az, amiért a leginkább hálás vagyok: ide tartozónak érzem magam.
Mindennek fényében kívánok neked a továbbiakban is jó egészséget, sok sikert és kitartást, gratulálok a díjhoz és legszebb reményeim szerint mindenképp együtt játszunk még a jövőben!
A többiről majd – ahogy oly sokszor ígérted – szót ejtünk az őrszobán.

Baráti üdvözlettel és szeretettel:
Viola Péter Budapest, 2013. június 7.

Az est további történései a kiadott napirendi pontok szerint zajlottak.A krónikási hűség kedvéért rögzíteni kell: az évenként megítélt Oscarína-díjat idén a társulat önkényes határozata alapján Rácz Ferenc vehette át.

Évadnyitó társulati ülés: 2013. szeptember 3. 18.00 óra.

Évadzáró társulati ülés2013. május 16.

Tájékoztatásul minden érintettnek!

A Hevesi Sándor Színtársulat 2013. június 11-én 18.00 órai kezdettel tartja évadzáró társulati ülését.
A szokásos direktori évértékelői hegyi beszéden túl meglepetés napirend is lesz, ezért kérjük a társulati tagok lehetőség szerinti pontos megjelenését.

Hámori István Péter szerzői estje2013. március 19.

Megtisztelő és felemelő felkérést kapott társulatunk: Hámori István Péter költő szerzői estjében való közreműködésre  nyílt lehetősége a társulatunk két tagjának – Renge Lidinek és Rácz Ferencnek. Olyan notabilitások társaságában léphettek színpadra, mint Baranyi Ferenc költő, az ugyancsak Kossuth-díjas Keres Emil színművész valamint Kassai Franciska énekes.

Az MSZOSZ Pódium szervezésében megtartott estre zsúfolásig megtelt az előadóterem. A közel kétórás produkció méltán aratott osztatlan sikert a hallgatóság körében, melyben a szerző alábbi művei hangzottak el:

Keres Emil: Nagy Látó – álomsztrádán

Baranyi Ferenc: Bevezető szavak

 Baranyi Ferenc – Hámori István Péter: Első beszélgetés

Keres Emil: Öregapám, Urnában porlik, A semmiségből lettél mindenem, Mondd igazzá, mi nincs, Őrződ vagyok, Szófogytán

Kassai Franciska: Hátul, Legyen neked könnyű a föld (megzenésítve), Legyél (megzenésítve)

Keres Emil: A pillanat őre, Hókása hull,  Munka nélkül, Tiborc örök

Baranyi Ferenc – Hámori István Péter: Második beszélgetés

Renge Lidi: A Piroska sztori

Rácz Ferenc: Népmese

Renge Lidi: Történet a hazugság alóli feloldozásról

Rácz Ferenc: A sudlázott rakonca titkos receptje

Keres Emil: Vagyonom az, Lezuhannak a madarak, Egy mondat, egy dallam

Kassai Franciska: Megfulladt szavak, Kéretlen vallomás (megzenésítve)

Keres Emil: Úgy döntöttem, hogy érthető leszek, Darabokból rakott

Hámori István Péter: Kifeszítve

Az estről készült film megtekintése

Hetényi Ági emlékére

2012. december 10.

1947. március 29. – 2012. december 4.

 Akárhogyan is nem akaródzik, le kell írni: Hetényi Ági huszonkilenc évi társulati tagság után itt hagyott bennünket! Se szó, se beszéd átszerződött egy égi társulathoz, megelégelvén ezt a földi színházat.

A társulat 54. évadjában vált meg tőlünk, tehát működése több mint felének aktív részese, alakítója volt! Tudom, hölgyek esetében, nem illik konkrét életkori, és egyéb számadatokkal traktálni a tisztelt nagyérdeműt, de Ági talán megbocsátja ezt a tolakodó indiszkréciót.

1983 – 2012 között megszakítás nélkül töltötte kedd estéit velünk. Ha kedd, akkor próba, ha esik, ha fúj – ez a Hevesi Színtársulat életrendje. Talán csak életének utolsó évében szakított ezzel a rutinszerű automatizmussal, az egyre elhatalmasodó betegsége ebben megakadályozta. Szerette a színházat, a társulatot, szeretett játszani! Egy fél emberöltő alatt nem is lehet számba venni minden szerepét, minden fellépését. Gyakran, nem kis büszkeséggel emlegette a „Csudakarikás” és a „Csipkerózsika” című mesejátékot, amit valamikor a nyolcvanas évek közepe táján játszott a társulat. Nem mintha a maga sikerével kívánt volna előhozakodni, inkább Balázs fiára terelte a szót, aki már kisgyerekként játszott mindkét darabban.

Számtalan színpadi sikerei közül talán Görgey Gábor: Nyugalmas ház című groteszk komédiáját szerette legjobban. Persze hálás szerep feslett erkölcsű örömlányt alakítani, kiváltképp akkor, ha szerepbéli lénye inkább egy apácazárda főnökasszonyát mintázta. Rejtő Jenő bohózatában a “Jutalomjátékban” pikáns eleganciával formálta meg a a bárónévá avanzsált tehetségtelen vidéki színésznő figuráját. Színművekben, tragédiákban, vígjátékokban, mesejátékokban egyaránt otthonosan mozgott. Több évig sikerrel játszott a szép szériát maga mögött tudó, egész estét betöltő Karinthy műsorban, az „Örök rejtély a nő!” című kabaréban. Az ebben nyújtott teljesítménye hozta meg számára a megérdemelt elismerést: 2004-ben ő vehette át a „kiemelkedő művészi teljesítménye elismeréseképpen” a Hevesi Sándor Színtársulat házi kitüntetését, az OSKARÍNA-díjat.

Utolsó szerepeinek egyike Lázár Ervin mesejátékában a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, azaz Aromó figurájának megformálása volt. A tőle megszokott precíz aprólékossággal készült a játékra. Mert valóban játszott, komolyan, önfeledten, belefeledkezve. a homo ludensi lét örömébe.

Ezzel a csoportképpel bocsájtunk utadra Ágikám. Mutasd fel új együttesed első próbanapján, hogy lássák égi játszótársaid, rutinos színésszel gazdagodik társulatuk.

Bal szélen Aromó szerepében: Hetényi Ági

Kísérjen taps, siker mennybéli utadon! Nyugodj békében Hetényi Ági!