„Nehéz megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
A színház nekem: illat; megelevenedett festmény. Vers, próza, zene. Korrajz múltról, jelenről. Áthallás, gondolkodásra késztetés. Szórakoztatás, nevettetés. Vigasztaló ríkatás, gúny és keserűség. Dobogó szívverés. Feszültséggel teli várakozás, utána róla beszélgetés.
És ami ezzel jár: csiszolás, csiszolódás, tanulás. Rejtély. Izgalommal teli, olyan, mint az élet. Mindegy kicsiben, vagy nagyban, megmagyarázhatatlanul jó, hogy van.
A végén függöny. S mint az ember, amikor felkel a betegágyból, a taps a ráadás.”