MŰVEI ÁLLJÁK AZ IDŐT

Én nem ismertem személyesen Radványi Ervint, s ezt őszintén sajnálom. Az a szatirikus látásmód, ami az ő műveit jellemzi, nagyon közel áll hozzám, s ha személyes ismerősök vagyunk, bizonyára nagyon jóízű beszélgetéseket folytatunk nemcsak a műfajról, írásról, irodalomról, hanem bármiről, hiszen az a közös szemüveg, amin keresztül ránéztünk a világra, erre garancia lett volna.

Nem ismertem személyesen, de ismertem. Ez látszólagos ellentmondás, de megmagyarázom. Egy író, egy alkotóművész, az alkotásaiban mindent elárul magáról. Kifecseg olyan titkokat is, amit még a legjobb barátjának sem mondana el. Ez alapján állíthatom, hogy ismerem őt. A legendás „Andaxin kora” által, s a Hevesi Sándor Színtársulat „Az élet, mint olyan” című előadása által.

Szerintem két dolog kell ahhoz, hogy valamire ráakaszthassuk a klasszikus jelzőt. Az egyik a megírt mű időtállósága, a másik az azt előadó művész színészi hozzáadott értékének a minősége.

A mi esetünkben a Mester írt egy olyan művet, amelyet ugyan egy adott helyzet inspirált, de olyan általános emberi gyarlóságokat, történéseket, figurákat mutat fel, amelyek bármely korban időszerűek. A közös élmény, mely átöröklődik nemzedékről-nemzedékre, aktivizálható a mű aktualizálásával, s az új befogadók számára is a reveláció erejével hat. (Ez olyan tudományosra sikeredett, hogy már én se értem!) Egyszerűbben. Amin akkor nevettünk, azon ma is nevetünk. Radványi Ervin ilyeneket írt.

De ha már az Andaxin korát említettem. Méltatlan dolog lenne Radványi Ervin munkásságát leszűkíteni erre a monológra. Az életmű sokkal tartalmasabb, mélyebb, értékesebb. Ám vitathatatlan, hogy talán, általa lett országosan ismert, népszerű, ez a produkció őrződött meg leginkább a kollektív kulturális emlékezetben, vált a magyar kabaré históriájának, a humor történetének elengedhetetlen részévé.

Ez tehát az egyik dolog. A másik pedig az, hogy a korszak, mára méltatlanul elfeledett, kitűnő színművésze, Horváth Tivadar, hozzáadta a zsenialitását. Nem példa nélküli – a pesti kabaré történetében sem – az ilyen „nyerő páros”. A teljesség igénye nélkül említem Zágon István írását a „bájgli”-ről, Benedek Tibor emlékezetes tolmácsolásában, vagy Szilágyi György „Hanyas vagy?” című monológját a szintén korszakos színész, Kálmán György előadásában.

A Hevesi Sándor Színtársulat adja a legjellemzőbb példáját annak, hogy Radványi Ervin művei aktuálisak és sikeresek napjainkban is. Amatőr színtársulat praxisában nem oly gyakori, hogy egy produkció tizenhat előadást érjen meg. Úgy, hogy simán van benne még, minimum, ugyanennyi. Ha valaki arról szeretne meggyőződni, hogy jó író volt-e a Mester, s szán rá másfél órát, a Társulat előadásából megtudhatja, hogy igen. Nagyon jó író volt. S a Hevesi kollektívája tesz arról, hogy ezt minél többen megtudják, s Ervin bátyánk művei ne merüljenek feledésbe.

Az év első próbáját (Január 11-én) megtisztelte jelenlétével Radványi Dorottya, Radványi Ervin lánya, aki köszönetet mondott a Társulatnak, édesapja alkotói emlékének gondozásáért, s akivel nagyon jó hangulatú beszélgetést folytattak a próba résztvevői.

Hámori István Péter